Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Igénytelen pasik?

Figyelt kérdés

Miért van az, hogy a kezdeti udvarlós korszakban még ad magára a férfi (minden randira agyonparfümözi magát, naponta megborotválkozik, belövi a haját, stb.), kb úgy 1, másfél hónapig, utána meg egyre jobban kezd igénytelenedni?

Szinte minden pasinál ugyanez volt, akikkel randiztam.


A mostani barátommal 2 hónapja vagyunk együtt, az első hónapban minden rendben volt, most meg kb nekem kell könyörögni, hogy fürödjön már meg, sőt még fogat sem mos. Múlt hétvégét együtt töltöttük, és szombat reggel úgy jött elém, hogy megyünk majd hozzá, mert nem volt ideje lezuhanyozni, mivel munkából jött, majd ha felmentünk, megfürdik. Hát nem tette.. Én nem akartam cseszegetni, mert még azért nem volt büdös, mondta, hogy majd este megteszi, akkor sem tette.. Úgy aludtunk el. Másnap mikor felkeltünk, még mindig nem az volt az első dolga, reggeli után már rászóltam, hogy menjen már el fürdeni, de fogat akkor sem mosott. Hazahozott vasárnap este, és tőlem már ment is munkába, tehát már 3. napja volt, hogy nem mosott fogat. Megcsókolni sem igazán volt így kedvem. Pár hete komolyan úgy jelenik meg a talikon, mintha valami csöves lenne, 1 pólót 2 hétig hord..



2017. máj. 24. 18:02
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Azért az sokat elárul rólad,hogy ahelyett hogy elküldted volna már a francba a fickót,te inkább itt panaszkodsz nekünk....

Elárulok valamit,ettől jobb nem lesz!

Vagy fogadd el és élj ezzel a dologgal vagy hagyd el.Merthogy ő megváltozni nem fog az 100%....


Sok sikert a jó döntéshez.

2017. máj. 24. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

Nyilván az ilyen undorítóan igénytelen pasik is tudják magukról, hogy azok, és az nem vonzó a másik nem számára (főleg ha ők maguk a tiptop csajokat hajtják, és nem a zsíroshajú büdös nőket), ezért első pár randira még kitesznek magukért... aztán megnyugodnak, hogy "már megszereztem a nőcit", és visszapunnyad.


Sztem el kellene vele beszélgetni, és nem úgy, hogy ma meg kéne fürdenie, hanem hogy "nem sokáig maradok melletted, ha folyton ennyire igénytelen vagy"... vagy dobbantani.


De nyugi, egyáltalán nem minden férfi ilyen, sőt! Nem feladni! :)

2017. máj. 25. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

Én egy ideig tűrtem ezeket a dolgait, de most már rászólok, nem érdekel, ha megbántom.

Ha nem zuhanyzik, nincs szex, nem bújok hozzá. Megnézem, milyen alsógatyát vett fel, ha nem dobja a szennyesbe, hanem másnap is felveszi, rászólok, hogy alsóneműt egy napig hordunk, vegye le, én mosok úgyis, nem értem, miért kell még egyszer felvenni, hihetetlen. Izzadt pólóval ugyanez, nem bírom felfogni. Annyi lenne a dolga, hogy betegye a szennyesbe, de még az is oké, ha ledobja a földre, csak NE VEGYE FEL büdösen.

Izzadásgátló dettó. Mindig büszkén jön, ha használ dezodort, én meg mondom, hogy ez lenne a normális, kéne minden nap... de nagyon nehéz volt elérni, hogy egyáltalán megbontson egyet abból a halomból, ami a fürdőszobaszekrényben áll.

Elején ő is nagyon igényes volt, mindig borotválkozott, finom, drága parfüm (felismertem, klasszikus férfiillat, 25 körül van belőle a legkisebb kiszerelés, hát azóta nem nagyon használja :(), frissen vasalt ing, szép cipő. Meg lehet kövezni, de mivel én is nagyon adok magamra ilyen téren, örültem, hogy olyan párt találtam, akinek ez ugyanolyan fontos. Hát, mellé. Kezdem azt hinni, hogy kihalófélben vannak azok a pasik, akiknek nem csak az ismerkedős "lenyűgözős" periódusban alap, hogy higiénikusak, ápoltak legyenek.

2017. máj. 25. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
Nekem olyan munkám van, hogy amiatt is muszáj igényesnek lennem (de anélkül is az lennék):-D.
2017. jún. 7. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
2017. jún. 14. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Csak a te pasijaid ilyen igénytelenek. Azért is járnak veled.
2018. febr. 5. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!