Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól cselekedtem?
Figyelt kérdés
Párkapcsolatomban adódott egy kis probléma. Édesanyám nem szerette az új barátomat mert sokkal másabbat képzelt nekem. Olyan valaki akinek van autója, háza és magas jövedelme. De nekem ebbe a fiúba nagyon bejött, hogy okos és kis szorgalmas. Édesanyám mindenféle negatív dolgot mondott a páromról. Amikor ez a fülébe jutott a páromnak, édesanyámtól számon kérte, hogy mégis miért mond róla csúnya dolgokat. Természetesen anya letagadta és azt mondta, hogy ő nem mondott semmit. Én aki tudtam az igazságot (és 1-2x elejtettem a párom előtt is hogy anyu mit mondott) azt mondtam, hogy hagyjanak ki belőle. Páromnak pedig négyszemközt azt mondtam, hogy csak egymással foglalkozzunk. Nem állok egyik pártjára sem, mert mégis csak anyám aki felnevelt.2017. máj. 10. 21:42
11/12 anonim 



válasza:





Nem lehet, és én nagyot csalódnék benned, hogy "kimaradás címén" nem állsz ki mellettem, és simán hagyod, hogy anyád a szemembe hazudjon, meg úgy alapból nem állítod le anyádat.
Én elgondolkodnék ezek után, hogy kéne-e olyan társ, aki ilyen alap dologban is gyáva nyúl módjára meghunyászkodik, mert mi lesz, ha tényleg fontos döntésben kéne felvállalnia magát, akár anyuci alőtt is.
12/12 anonim 



válasza:





Tetszik vagy sem, ki kell állnod egy oldalon, mert a számodra fontos emberekről van szó.
És ez esetben igenis édesanyádat sarokba állíthatod, hogy nem hajlandó esélyt adni a srácnak, csak mert ő mást képzelt el. Így járt, tanuljon meg a tudattal élni, hogy a lánya nagy és saját döntéseket hoz. Én is ellenszegültem, megtanulta a helyét. Nem ő dönt a te életedről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!