Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Barátnőmnek elkezdett udvaroln...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Barátnőmnek elkezdett udvarolni egy ismertebb focista. Van miért aggódnom?

Figyelt kérdés

Nem akkora nagy ász, de azért ismert itthon. Először csak likeolta a képeit az instán, aztán 1-2 hónap után megjelent a munkahelyén. Ingatlanos a barátnőm, ügyfélként jött. Először játszotta hogy tényleg lakást akar, de semmi nem jó neki. Villog a barátnőmnek a menő kocsijával, ragaszkodik hozzá, hogyha mennek lakást nézni akkor ő vigye el. Udvarolgatni próbál neki, pedig megkapta már, hogy van barátja, boldog, stb.

Az első perctől elmondott mindent a barátnőm. Állítólag már mondta a srác, hogy csak haverok, de engem akkor is zavar. Még nekem is bemutatkozott, direkt eljött a kondiba ahova járok, nehogy azt higgyem hátsó szándékai lennének. Már ez is fura. Mit foglalkozik ennyit velünk?


Szerintetek aggódnom kéne? Barátnőm bevallotta, hogy az elején imponált neki, meg kicsit felvágott a barátnőinek is, hogy egy menő srác udvarolgat neki.


Ja a srác nevét nem mondom meg, nem is lényeges, meg az átlagember úgysem ismeri csak a legnagyobb focirajongók max (mint én) vagy azok se.


2017. márc. 14. 09:11
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%

#10

Jó de ez azért van mert gazdag, elaglábbis jól szituált családból származol... akinek nincsenek alapjai nekik lehet imponál a vagyon. Nekem is jó a családi hátterem, éppen ezért nem érdekelt a párjaim vagyoni helyzete, mert tudtam hogy nincs nagy különbség aközött h valakinek sok pénze van és aközött h szegény... max csak azt hiszik az emberek...

2017. márc. 14. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
100%

11 Lehet, de az en szememben ez akkor is igenytelensegre vall egy kicsit, hogy van penz = potencialis partner azonnal.

Mondjuk en valogatos vagyok alapbol emberekkel, nem tudnam elkepzelni, hogy akar szegenyen is csak ennyit vegyek figyelembe, hogy mennyi penze van a masiknak. Azzal a masikkal idot is kell tolteni, akar egyutt is elni vele, szoval nagyon nem mindegy, milyen ember van a penze mogott. (Egy focistabol pl tul sok minden jot nem neznek ki :D)

2017. márc. 14. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
13%
Ha nem kamu, akkor sajnálom a kérdezőt, a nők kb majdnem mindig lecserélik a jelenlegi párjukat, amint jön egy jobb, dominánsabb férfi.
2017. márc. 14. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
33%

Az plusz pont hogy elmondja, de akkor sem zárható ki, hogy elmegy vele.

Na meg lehet hogy azért mondja el, hogy tudd van félni valód, és tegyél valamit hogy megtartsd.

A focisták nem csak a pénzükken tudnak imponálni, hanem azzal is hogy jól tudják játszani a kőkemény húúúdeférfit is, ami a nők túlnyomó részének nagyon vonzó, még a pénznél is vonzóbb.

2017. márc. 14. 11:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
46%
Nb1-es focista,de csak a legnagyobb focirajongók ismerik,vagy még azok sem?Na ez rohadtul sántít így.Én még a Gyirmót játékosok 90%-ának is tudom a nevét,úgy hogy csak a kedvenc csapatom (Kispest) meccseit nézem rendszeresen.Ez egy elég harmatos kis kamu volt így reggelre.
2017. márc. 14. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
0%
A kérdező is belátta, hogy gyenge kamu, és feladta. :D
2017. márc. 14. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 A kérdező kommentje:

Nem adta fel mert nem kamu, de fogjátok fel hogy nem akarok utalni se hogy ki az, nem akarok bajba kerülni! Ha bármit mondanék azzal simán ki lehetne sakkozni ki az. Sőt már igy is! Ezt meg nem akarom


Többieknek köszi! Szerintem innentől nem rajtam múlik a dolog, nem tudok mit tenni csak annyit mint eddig!

2017. márc. 14. 15:22
 18/21 anonim ***** válasza:
28%

Az van kerdezo, hogy le leszel cserelve. A csajod nem is titkolta, h brjott neki a penzes focista udvarlasa, ez ilyen meno dolog,a baratnok is elajultak tole. Mar beferkozott a tudataba a teny, h neki ilyen pasija is lehetne, mar eljatszott fejben a gondolattal, mi lenne ha...a srac nem fogja feladni, a bnod nem fogja lekoptatni, m tetszik neki a helyzet.


Sarokba vagy szoritva. Innentol eleg egy kus veszekedes,es a csajod egybol zsarolhat, h akkor o pakol. A fejedhez vagja majd, h bezzeg az a masik nem olyan, mint te rs micsoda aldozat tole, h veled van es nem vele.


33n

2017. márc. 14. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
100%

Én nem aggódnék a helyedben. :)

Ezek a focisták nem arról híresek, hogy nehezen menne nekik a csajozás, sőt, még ha van barátnőjük azt is csalják folyamatosan, aki mást mond hazudik. :) Volt egy idő, amíg én is elhittem, hogy jaaaaj ezek a focista sztereotípiák baromságok, nem is igazak, mindenki hazudik, ezek jó gyerekek. Hát nem! :D főleg az ilyen menők, akik havi millákat keresnek azzal, hogy a kispadon ülnek... Fú borzesztó, nem irigylem egyik focista-feleséget sem. Úgyhogy, ha a barátnőd elmegy ezért, akkor csak gratulálni tudnék neki, és sok sikert kívánok a kevésbé boldog életéért egy ilyen srác mellett, és ha már elhagy akkor legalább te is tisztában vagy a lány értékeivel, ami kevesebb mint egy kutyusé, aki legalább hű ahhoz, aki jól bánik vele. Bocsánat, ha kicsit kisarkítottam a dolgot, de szerintem érted a lényeget, legalábbis remélem. :)

Az viszont, hogy imponált neki még nem feltétlenül rossz, mindenkinek kell visszajelzés más férfiaktól nőktől is kapcsolaton kívül. Szerintem ez erősíti az egészséges önbizalmat.

2017. márc. 14. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:

Ambrus Kyri énekelt egy számot:


Bár nem híres jazz énekes,

Nem futballista, ki a nőkre végzetes,

De annyi baj, nem érdekes,

Nekem csak ő kell.


Akkor kezdj el aggódni, ha nem hallasz róla többet a barátnődtől. Amíg mesél róla, nem gond.

2017. márc. 15. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!