Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti megjegyeznétek a szellentést egy kapcsolatban?
3 éve vagyunk együtt a párommal, még nem lakunk együtt.
Én kerülöm, hogy előtte elengedjem magam, mindig kimentem, ha kellett (szégyenlős vagyok, családtagok előtt sem megy), őt sem hallottam még soha, bár néha megcsapott a szag mikor pl. a szoba másik felén tévézett, de inkább úgy tettem, mintha tudomást sem vennék róla, hisz mindenki szokott szellenteni.
Tegnap este lefeküdtünk 10-kor aludni, mert ma korán kelt. Én nem voltam még álmos, de próbáltam elaludni és annyira nem mozgolódni, hogy ő aludhasson, így azt hihette, hogy alszom. Kb. 1,5 órán keresztül 5-10 percenként hallottam egy-egy nagyobb durranást a takaró alól, majd néhány másodpercen belül förtelmesen büdös záptojásszag csapott meg, elviselhetetlen szaga volt, de tényleg az a kegyetlen büdös, szinte marta a légcsövemet. Nem álmában történt, mert ma mondta, hogy nagyon nehezen aludt el tegnap, gondolom azért mert így eregetni, mert azt gondolta, hogy én alszom, de én meg a néhány percenként megcsapó bűztől nem tudtam elaludni, mert amint valamennyire elszállt a szag, jött a következő adag.
Gondolkoztam, hogy mit tegyek, elkezdjek-e mocorogni, hátha visszafogja magát, ha észleli, hogy még nem alszom, esetleg konkrétan mondjam meg neki, hogy fogja vissza magát, mert felfordul a gyomrom, végül úgy tettem, mintha épp felébrednék és kimentem a mosdóba pisilni, utána szerencsére abbahagyta, így el tudtam aludni, hogy alábbhagyott a gáztámadás, de még reggel is olyan szag volt a szobában, mintha éjjel megtámadtak volna a 2 évvel ezelőtti húsvétit tojásokkal.
Tudom, egy kapcsolatban van ilyen :D Csak hát alig tudtam elaludni, mert valóban irtózatos szaga volt. Ti mit tettetek volna a helyemben? Esetleg legközelebb ha ilyen történik mit tanácsoltok? :D
23/N
Remélem, senki nem hallotta a munkahelyen, hogy nevetek egymagamban a recepción ülve, miközben ezt olvasom. :D
Szerintem csak valami puffasztó dolgot evett. Esetleg alvás előtt nyisd ki az ablakot, és hivatkozz arra, hogy "Így reggel kevésbé lesz oroszlánszag.". Mi mindig ezzel poénkodunk, bár sose pukiztunk még egymás előtt.
Amúgy nemrég írtam ki én is pukis kérdést, ez az: https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..
Hátha hasznos lesz néhány válasz. :)
21N
Reggel gondolkoztam rajta, hogy megemlítem, hogy én is nehezen aludtam el a szagoktól, amik megcsaptak a takarója alól, de inkább nem tettem, ha akkor nem szóltam, akkor ma már kár lett volna felemlegetni. Viszont azt megjegyeztem neki, hogy én is nehezen aludtam el, mert nem nagyon voltam álmos, hátha leesik neki, hogy fül és orrtanúja voltam a produkciójának, de nem mondott semmit. :D
Köszönöm a tanácsokat, legközelebb ha ilyen történik megkérem, hogy vonuljon arrébb vagy nyisson ablakot.
Mikor még kollégista volt, néha felmentem hozzá a kollégiumba és az egyik szobatársa folyton maga alá rottyantott, mellé nagyokat "okádott", ekkor a párom azt mondta, hogy szerinte ez undorító, ő sose csinálna ilyet, főleg nem a barátnője előtt. Persze kb. 1 éve egyre nagyobbakat böfög, csoda hogy néha nem repül el a lökettől :D Már egyáltalán nem türtőzteti magát e téren, néha mikor evés közben is odaböfög egy óriásit, akkor már rá kell szólnom, hogy azért ezt ne. Na meg még anno a kollégiumban egyszer megkérte ezt a rotyogtatós szobatársát, hogy mikor ott vagyok fogja vissza magát, erre ő azt mondta neki, hogy ő inkább meg se szólaljon, mert mikor nem vagyok ott, akkor olyan büdöseket maga alá ereszt, hogy legszívesebben kiugranának az ablakon. Mivel előttem sose csinálta, akkor nem tudtam belegondolni, hogy milyen lehet az a büdös, ami öngyilkosságra késztetné a szobatársakat, de most már átérzem szó szerint, valóban ablakugrasztó :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!