Nekem ez rosszul esik, ő meg nem is érti a problémámat. Most tényleg ennyire naiv lennék?

Összeköltözés előtt állunk, már megvan a lakás. Mindketten elég nehéz munkarendben dolgozunk (ő 12 órázik, nekem teljesen változó), így piszok nehézkes a dolog.

A múltkor benyögte nekem, hogy ő fáradt ehhez az egészhez. A konkrét beszélgetés az volt, hogy elpanaszolta, hogy fáradt (munka miatt), mondtam neki, hogy megértem, én is, de hát kibírjuk ezt a picit és milyen jó lesz, ha már minden rendben lesz a lakással is, erre kiakadt, hogy ez rohadtul nem éri meg. Pislogtam egy sort, mondtam, hogy nem pont ezt a választ vártam volna, erre leoltott, hogy ne kezdjem ezt, mert értsem meg, hogy ő fáradt.

Én megértem, én is az vagyok. 14 órákat dolgozom folyamatosan túlórák miatt, de még utána is bennem van az, hogy menjünk csinálni a lakást. Most mindketten szabadságon leszünk néhány napot, hogy legyen időnk, de erre is csak azt panaszolta, hogy nem fog tudni rendesen pihenni, mert én túlságosan rá vagyok pörögve erre a dologra.

(Takarítani kell, bútorokat összeszerelni, költözés maga, stb., tehát az az igazság, hogy még kevés is lesz az a néhány nap.)

Most így konkrétan nem tudom, mi van. Eddig tök lelkes volt az összeköltözéssel kapcsolatban, nem igazán ezeket a reagálásokat vártam volna... Minden túlzás nélkül mostanában jóval többet dolgozom, mint ő, és én is ki vagyok készülve, de ha egyszer így jöttek össze a dolgok, akkor ebből kell kihozni a legjobbat.

Tegnap mérgemben már majdnem közöltem, hogy nem kötelező velem költözni, ha ennyire sz.rik bele, de ezt azért mégsem szeretném...