Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nekem ez rosszul esik, ő meg nem is érti a problémámat. Most tényleg ennyire naiv lennék?
Összeköltözés előtt állunk, már megvan a lakás. Mindketten elég nehéz munkarendben dolgozunk (ő 12 órázik, nekem teljesen változó), így piszok nehézkes a dolog.
A múltkor benyögte nekem, hogy ő fáradt ehhez az egészhez. A konkrét beszélgetés az volt, hogy elpanaszolta, hogy fáradt (munka miatt), mondtam neki, hogy megértem, én is, de hát kibírjuk ezt a picit és milyen jó lesz, ha már minden rendben lesz a lakással is, erre kiakadt, hogy ez rohadtul nem éri meg. Pislogtam egy sort, mondtam, hogy nem pont ezt a választ vártam volna, erre leoltott, hogy ne kezdjem ezt, mert értsem meg, hogy ő fáradt.
Én megértem, én is az vagyok. 14 órákat dolgozom folyamatosan túlórák miatt, de még utána is bennem van az, hogy menjünk csinálni a lakást. Most mindketten szabadságon leszünk néhány napot, hogy legyen időnk, de erre is csak azt panaszolta, hogy nem fog tudni rendesen pihenni, mert én túlságosan rá vagyok pörögve erre a dologra.
(Takarítani kell, bútorokat összeszerelni, költözés maga, stb., tehát az az igazság, hogy még kevés is lesz az a néhány nap.)
Most így konkrétan nem tudom, mi van. Eddig tök lelkes volt az összeköltözéssel kapcsolatban, nem igazán ezeket a reagálásokat vártam volna... Minden túlzás nélkül mostanában jóval többet dolgozom, mint ő, és én is ki vagyok készülve, de ha egyszer így jöttek össze a dolgok, akkor ebből kell kihozni a legjobbat.
Tegnap mérgemben már majdnem közöltem, hogy nem kötelező velem költözni, ha ennyire sz.rik bele, de ezt azért mégsem szeretném...
#10 Nem értem a kérdést. Ha meglesz a költözés, ha rendberaktuk a lakást, becuccoltunk nagyjából (ha nem is teljesen, de lakható szinten), akkor nyilván nem kell rohangálni, mint a mérgezett egér, ergo munka után lesz/lenne időnk pihenni rendesen. Én ezt néhány hétre saccoltam, munka mellett.
#9-12 Nem jövök ezzel, de akkor se adnak többet, egyikünknek sem. :) Nyilván, ha megtehetnénk, akkor ez lett volna az első. Pénz miatt sem, de nem is engednek el - jogszabályban is úgy van meghatározva, hogy csak egy részével rendelkezel te a szabadságodnak, pároméknál ez hatványozottan igaz, így is nagyon sokat kellett balhéznia, hogy ezt a néhány napot megkapja, mert nincsenek elegen.
Az én munkám meg egy külön világ a folyamatos munkarend miatt, de ebbe már tényleg nem mennék bele. :)
10 vagyok,
bocsánat, azt hittem, neked az a fő probléma, hogy túl sokat dolgoztok, és szeretnétek többet együtt lenni. mert ezen az összeköltözés se sokat segít, ha már most is együtt alszotok.
én lehet, a helyében úgy érezném magam most, hogy hajtanak, mint egy lovat. annyi jut eszembe, hogy a szabadság alatt tölthetnétek egy napot egyikőtöknél, mert a lakáskialakítás nem kifejezetten pihentető. aztán egy napot az új lakásban is. ha már megvan a padló, vigyetek egy kis luxust bele, főtt kaját, egy kis padlószőnyeget, amire ülni lehet, és úgy talán jobban megy az álmodozás/szervezés.
ha úgy adod elő, hogy most a szabi alatt is csak kötelezettségei lesznek, az terhes tud lenni.
az, hogy értse meg, ez neked milyen fontos, neki meg éppen nem, paradoxonhelyzet. mint mikor a gyerekedtől kéred, hogy szívesen, jókedvűen tanuljon, mert csak.
magát a helyzetet kellemesebbé teheted számára, hogy több kedve legyen... de ha ez nem jön be, én egyelőre megelégednék annyival, hogy haladnak a dolgok, és nem kell hozzá jó pofát vágnia. hisz ahogy mondtad: mindez átmeneti.
ha meg mégis a kapcsolatotokban lenne probléma, az nyilván máshogy kell megközelíteni.
#16 Nem alszunk együtt, én otthon élek, ő haverokkal albérletben. Pont ezen szeretnénk változtatni. :)
Albérletről van szó, tehát "kialakítás" annyira nincs, a rendberakás a fő elem inkább (előző lakó elég csúnyán hagyta ott), meg a berendezés, meg hát a használati tárgyak beszerzése és a költözés maga.
Nyilván azért nem 0-24-ben pakolunk, de pont az a lényeg, hogy mondjuk szabi első napján jussunk el odáig, hogy este már a közös ágyban tudjunk aludni. Persze, tervben van, hogy kinyitunk egy üveg bort, összebújunk, stb., de jelenleg erre a lakás szimplán nem alkalmas.
#17 Szó sincs erről. Mármint oké, én a magam részéről tényleg pörgök, gondolatban tervezgetem, hogy melyik bútor hova, meg ilyenek, de nem traktálom ezzel, amúgy összesen egyszer voltunk ikeázni meg nagyobb áruházban háztartási dolgok miatt, hogy felmérjük, mit érdemes és mire lesz pénzünk első körben - ez is az ő ötlete volt egyébként, nem az enyém, és sokkal jobban is élvezte, minden vackot felírni, hogy melyik milyen színben tetszik, mekkora legyen a szekrény és hol fogjuk megtalálni, és ő állt neki szervezkedni, hogy ki jön majd értünk, ha vásárlós nap lesz, hogy vigyen haza kocsival, és milyen színű étkészlet kell... :)
Szóval ezért is nem értem a jelenlegi helyzetet, mert a tervezésnél lelkes volt, tán még lelkesebb, mint én. Mikor eleinte aggódtam az albérlet milyensége miatt, még ő tolt le, hogy ez mennyire jó lesz nekünk, ne legyek negatív.
Amennyiben túlpörgöm (ez annak számít?), az max az elmúlt egy hét, mióta aláírtuk a szerződést, mert menni kéne takarítani, menni kéne pakolni, és mivel a szabink fix, ezért jól be kell osztani, hogy jusson mindenre, nyilván ezeket felvázoltam neki, hogy mit szeretnék (egyik nap vidékről felhozni a bútort ami szülőknél van, másik nap ikea, harmadik nap nagybevásárlás stb stb, ezek mellett nyilván hazaérve minden nap a lakás rendbetétele ameddig jutunk, meg aztán a költözés maga, bőröndök, egyebek...)
Ha ez túlpörgés, ám legyen, tényleg hajlamos vagyok túlkombinálni mindent - de akkor hol a középút? A reakciója továbbra is érthetetlen, meg a szabink se lesz több, hogy beleférjen minden nap a délig alvás, meg 3-4 óráig pihengetés utána.
#19 Ugyanezt írtam. :)
"pont az a lényeg, hogy mondjuk szabi első napján jussunk el odáig, hogy este már a közös ágyban tudjunk aludni".
De ha ő nem akar ezzel az egésszel foglalkozni, akkor megette a fene az egészet. Ebből indult ki a kérdés, mert nem tudom hova tenni a dolgot. Most nyilván ti csak az én oldalamat látjátok, és ha azt mondjátok, hogy idegesítő liba vagyok és túlgondolom az egészet, akkor oké, ez is egy szempont, de akkor legalább érteném. Mert nála hiába kérdeztem vissza, csak annyit kaptam, hogy értsem meg, ő fáradt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!