Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ugye jogosan esik rosszul és cseppet sem hiányzom neki?
Barátommal már több, mint két éve vagyunk együtt.
Az egyetemem és az ő munkája miatt sajnos csak hétvégente tudunk együtt lenni. Jó esetben péntek délutántól vasárnap estig, hétfő reggelig.
Eléggé kevés ez az idő de idáig igyekeztünk kihasználni.
A helyzet az, hogy mostanában mintha megváltozott volna egy kicsit, már egyre inkább próbálja bevonni a haverokat ebbe a két napba is. Oké, hogy kell velük is lenni,meg hét közben neki sincs ideje, viszont nagyon sokszor volt az, hogy kedd délig itthon volt és akkor hétfőn meg amig elment mind velük volt. Szóval én inkább azt a két napot magunkra szánnám.
Mostani eset, ami nagyon rosszul esik, hogy múlt hétvégén úgy alakult, hogy csak a szombati napot tudtunk együtt tölteni(azt sem kettesben), egész héten nagyon hiányzott, mondtam is neki hogy be kell pótolnunk ezen a hétvégén, hogy vele akarok már lenni kettesben stb nagyon vártam, hogy jöjjön.
Az este későn ért haza, én pedig irtam neki üzenetet, hogy lehet elfogok aludni, de majd jöjjön be nyugodtan, bujjon ide mellém, direkt megvetettem úgy az ágyat, nyitva hagytam az ajtót. Aztán kb 12 után ir, hogy csak most ért haza és majd holnap jön miután elvégezte a déltelőtti dolgát.
Nekem ez nagyon rosszul esett mert tényleg nagyon hiányzott és gondoltam eljön, együtt alszunk reggel pedig mentünk volna az ő dolgát végezni mert amúgy máskor is vitt magával és legalább együtt lehettünk volna. Máskor még sokkal később is eljött hozzám, csak hogy éjjel együtt legyünk, most hogy kb két hete nem volt semmi, ilyen könnyen elhalasztja. Egyébként 5 kmre lakunk, még az út sem lenne olyan fárasztó. Mit gondoltok erről, csak túl türelmetlen vagyok, vagy ha én is annyira hiányoznék neki eljött volna?
Egyébként most annyira rossz érzésem van, hogy nem is akarom látni. :( 21L
Köszönöm a válaszokat!
Isten ments, hogy ne találkozhasson a barátokkal.
Sokat megyünk mi is ki velük, volt,hogy a két napból mindkét este találkoztunk. De általában hétfőn is otthon van, akkor meg nélkülem egész nap velük lehet.
Én csak azt nem értem, hogy mikor alig van időnk egymásra, és csak egy napra csökken az együttlét miért vágyik olyankor is arra? Meg ez, hogy nem jött el hozzám...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!