Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én vagyok a hülye, ha rosszul esik, hogy a páromnak nem hiányzom, mikor nem vagyunk együtt?
Már 3 éve együtt vagyunk. Először távkapcsolatban voltunk, ami baromi nehéz volt. Legalább is nekem. Ő teljesen jól elvolt, olyan jól elfoglalta magát, hogy néha felhívni is elfelejtett. Azóta összeköltöztünk. Dolgozunk mindketten. Sokszor ellenkező műszakban. Legtöbbször csak este egy-egy óra, fél óra időnk van egymásra. És nekem hiányzik. Én nem akarok hisztizni, hogy már pedig óránként jelentkezzen be hogy mit csinál, de azért néha jól esne, ha csak úgy felhívna, vagy írna facen egy sort. És tudom, hogy baromira rá érne, egész nap a telóját nyomkodja, de valahogy neki nem jutok eszébe. Este mikor haza érek, sokszor csak néz rám, hogy "jé már ennyi az idő, már itthon is vagy??" Aztán persze elvagyunk abba a fél órába, meg hétvégéken is csinálunk mindig valami közös programot, de kicsit mégis olyan, mintha külön életünk lenne. Ilyenkor meg elkezdek kombinálni,hogy lehet hogy megcsal, azért van el ilyen jól nélkülem. Persze ezt a sok hülyeséget nem zúdítom a nyakába. Csak magamban őrlődök. Nem tudom mit csináljak. Szerintetek beszéljek neki erről? Én nem akarom őt korlátozni, se hisztisnek tűnni.
24/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!