Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan fogadjam el, hogy sose fog magasabb szintre emelkedni a kapcsolatunk?
Van változás. Különköltöztünk, ő is meg én is vissza a családunkhoz. Nem bírtam beletörődni, hogy az élettársa legyek, bárhogy szerettem volna. Még együtt vagyunk, délutánonként találkozunk pár órára meg hétvégén, mint a tizenévesek.
Most lakást szeretne venni, és úgy gondolja, hogy utána megkéri a kezem. De én már nem tudok neki hinni. Nem is nagyon akarok. Nem vagyok túl boldog, sőt. Hamarosan jön a harmadik X, és azt látom, hogy tőlem sokkal fiatalabb nőket eljegyeznek, elvesznek. Nem a facebook meg az insta határozza meg az életemet, de minden felületen azt látom, hogy mindenkinek halad valamerre a kapcsolata, csak az enyém nem. Mások 3-4 év alatt eljutnak az esküvőig, nekem több mint 5 év után a kezemet se kérte meg.
Már az ismerőseimnek se nagyon tudok róla mit mesélni. Mindenki, aki nem tini vagy a 20-as évei elején jár, úgy emlegeti a másikat, hogy "a férjem", "a vőlegényem", én meg 28 évesen már nagyon égőnek tartom úgy hívni, hogy "a barátom" (a "párom" szót nem használnám).
Persze ez csak a könnyebbik része a dologról, a keserűség, a "nem vagyok elég jó" érzés, a szomorúság teljesen tönkretesz belülről.
A kérdező vagyok, csak másik nickről.
Együtt vagyunk, és semmi változás. Lassan 7. éve, hogy együtt vagyunk, én meg hamarosan 30 éves leszek.
Megvan a közös lakás, együtt élünk, és minden más változatlan. Vagyis nem teljesen, mert én - nem is teljesen emiatt, de jó nagy része van benne - lelkileg egy roncs lettem.
Már ott tartok, hogy rohamokban tör rám a zokogás, ha csak hallok arról valamit, hogy valakinek esküvője lesz. Látom magamon, hogy milyen mélyre süllyedtem, irigylem mások boldogságát, nem tudok szívből örülni semminek. Úgy érzem, nőként semmit sem érek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!