Hogyan fogadjam el, hogy sose fog magasabb szintre emelkedni a kapcsolatunk?

Van változás. Különköltöztünk, ő is meg én is vissza a családunkhoz. Nem bírtam beletörődni, hogy az élettársa legyek, bárhogy szerettem volna. Még együtt vagyunk, délutánonként találkozunk pár órára meg hétvégén, mint a tizenévesek.

Most lakást szeretne venni, és úgy gondolja, hogy utána megkéri a kezem. De én már nem tudok neki hinni. Nem is nagyon akarok. Nem vagyok túl boldog, sőt. Hamarosan jön a harmadik X, és azt látom, hogy tőlem sokkal fiatalabb nőket eljegyeznek, elvesznek. Nem a facebook meg az insta határozza meg az életemet, de minden felületen azt látom, hogy mindenkinek halad valamerre a kapcsolata, csak az enyém nem. Mások 3-4 év alatt eljutnak az esküvőig, nekem több mint 5 év után a kezemet se kérte meg.

Már az ismerőseimnek se nagyon tudok róla mit mesélni. Mindenki, aki nem tini vagy a 20-as évei elején jár, úgy emlegeti a másikat, hogy "a férjem", "a vőlegényem", én meg 28 évesen már nagyon égőnek tartom úgy hívni, hogy "a barátom" (a "párom" szót nem használnám).

Persze ez csak a könnyebbik része a dologról, a keserűség, a "nem vagyok elég jó" érzés, a szomorúság teljesen tönkretesz belülről.