Nem tudom elviselni a párom családját, mi lenne a megoldás?

Ha nem adnék neki esélyt nem vacillálnék a kapcsolat vége és a folytatása között :) Lehet gáz vagyok, de legalább felvállalom ami zavar és próbálok tenni a boldogságomért.

Első lépésként gondoltam kívülálló személyeket kérdezek meg névtelenül hogy mi a véleményük erről, voltak e ilyen helyzetben. Egyébként párszor már megemlítettem neki hogy zavar pár dolog,a két nővérét tudja hogy nem kedvelem és irritál ahogy élik az életüket. Közöm ugyan nincs hozzá, mert mindenki úgy cseszi el az életét ahogy. Viszont elgondolkodok néha a jövőmön. Mi van ha a két szülő teszem azt meghal, és a két lány munka és élettapasztalat nélkül 150 kilóval vagy a fene tudja mennyivel hoppon marad. Barátnőmmel együtt maradok, oké, kiderül rendben leszünk, nem lesz probléma a "higiéniával" a közös lakásunkban, viszont a két nővére olyan rossz helyzetbe kerül hogy segítséget kérnek. Első lépésként kölcsönt kérnek, majd beköltöznek az otthonunkba és folytatódjék minden onnan ahol elkezdődött? Aztán én tartsam el őket? Valamelyest ez is egy szempont. Lehet beképzelem ezen részét, néha rémeket látok, pont ezért veszem fontolóra az egészet hogy megéri e ez nekem, mert ha úgy vesszük az ember ha összejön valakivel és később össze is házasodik vele akkor új rokonai lesznek, és könnyen lehet hogy megkeseríthetik az ember életét ezek a bizonyos rokonok.

Egyébként sokszor megemlítette hogy zavarja ami otthon van, és elege van a két nővéréből, mert borzalom amit csinálnak. ÉS ahogy kinéz náluk minden. Ő is említette hogy sokszor nem is mer vendéget fogadni, mert szégyelli ami van. Amúgy mikor együtt vagyunk többnyire igyekszik rendet tartani, felsöpör, takarít, stb.

Mondtam nehéz ügy, nem ez az első kapcsolatom, de ilyesmivel nem találkoztam még hogy ennyire durva legyen a helyzet. Egy év alatt érlelődött bennem a felismerés hgoy változtatni kell valamit.

Meggondolom még a kapcsolat jövőjét. Nekem annyira ellenszenves viselkedésileg is az egész család és a szomszédság is akik átjárnak hozzájuk hogy valahogy nekem már nincs kedvem az egészhez. Ő a családját nem utálja és ahogy észrevettem szeret otthon lenni, beszéltük hogy majd elmegyünk az adventi vásárba külföldre, de nem lett belőle semmi, végül meggondolta. NEm is járunk nagyon semerre, én meg annyira nem akarok csak otthon poshadni.

Átjárnak hozzájuk a szomszéd család, két kisgyerekkel, azok is borzalmasak, szeretem a gyerekeket, de mindennek van határa. Legutóbb átjöttek, elkezdtek ott játszani, az egyik bunkó volt végig, stb, nekem valahogy kedvem se volt, fáradt voltam a velük való jópofihoz. Mondtam neki mikor leszálltam a vonatról hogy figyelj, szép idő van, menjünk el valamerre, autó is van, mozduljunk ki, ha más nem csak a pusztába sétálni a környéken, de ő nem akar, majd később. Később kimentünk esteledéskor. Addig meg bent kellett poshadjak náluk és hallgatni a sok semmitmondó dumát. Amit bort adtam az apjának azt is én ittam meg, még meg is jegyezték többen gúnyosan hogy elég gagyi volt. Rosszul is esett hogy a múltkor tölcsérrel öntötte vissza az üvegbe. Fene tudja, kezdek kiábrándulni.

A fürdőjüket sem merem jóformán használni, lehet hogy hülyén hangzik, de a fogmosást is kihagyom. Nekem ez sok. Jelenleg semleges érzéseim vannak ami inkább kezd negatívumba átcsapni. akartam ugyan beszélni vele ezekről a problémákról mikor kettesben voltunk, félig meddig beszéltünk róla, de nagyon a higiéniára és a szülei iránti ellenszenvre annyira nem is tértem ki, utóbbira főleg nem. Nem volt hozzá kedvem. Meglátom mi lesz. Azért köszönöm a hasznos és meggondolandó tanácsokat. Morfondírozok egy darabig aztán döntök a végéről.