Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak, akik akartok gyerket, de a párotok MÉG nem, meddig lennétek hajlandóak várni?
Még csak most fogunk összeházasodni, egyébként is csak 23 éves vagyok, nekem még korai lenne a gyerekvállalás. A párom 30 éves, neki kicsit előrébb tart az élete, ő már teljes egészében készen állna rá.
Én most úgy gondolom, hogy az esküvő után 1-2 évvel már talán lehet róla szó. De azt tudjuk, hogy az élet nem midnig úgy alakul, ahogy azt kitaláljuk, szóval konkrét ígéretet nyugodt szívvel nem tudok erre vonatkozóan tenni.
Természetesen erről milliószor beszéltünk már, és persze, türelmesen vár, de azért gondolom neki is van egy határ- amit nyilván nem fog elmondani, hiszen az olyan zsarolás-féle vagy sürgetés-féle lenne, amit biztosan nem szeretne. Ezért kérdezem tőletek, hogy hasonló helyzetben mi lenne az, amit végső határnak mondanátok?
Annyit szögezzünk le, hogy én is szeretnék gyereket, szóval nem csak levegőbe beszélős odázgatás ez a "még nem vagyok rá készen" duma. Ezt is légyszi vegyétek figyelembe a válaszadáskor.
Köszönöm előre is!
1-2 év teljesen korrekt úgy, hogy ilyen korúak vagytok.
Nekem is ez a nagy terv: Úgy 30-35 évesen egy 22-27 éves nővel.
26/F
30 évesen egy nagy gyerek.
Egyke ugye, és a szülei befolyásolják? Kellene az unoka...
Ne engedd befolyásolni magad!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!