Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Segítséég! Mit tegyek? :S

Figyelt kérdés
Együttvagyok a barátommal néhány hónapja, és nagyon jól elvagyunk, szeretjük egymást. Van egy másik fiú, akivel régebbóta jóbavagyok, sokat beszélgetünk még most is, sokszor meglátogat és nagyon kedves, egy suliba is járunk. Néhény napja felhívott, és bevallotta hogy szeret. Nagyon. Olyannyira, hogy akár a nyári németországi utazásáról is lemond, hogy velem lehessen. Előre közölte, hogy nem akar minket a barátommal szétszedni, csak úgy gondolta, hogy muszály tudnom az igazságot. Amikor ezeket elmondta, megmozdult bennem valami. Teljesen felkavarodtam. (azt azért tudni kell, hogy volt egy idő, amikor össze akartam volna jönni vele, csak aztán kivertem a fejemből, nehogy ártsak a barátságnak...) Szóval ez teljesen felkavart. Azóta gondolkodom, mit is csináljak. Nagyon szeretem a barátomat, de erős vonzódást érzek ez iránt a fiú iránt is. Újra. Segítsetek... fogalmam sincs, mit tegyek!:S Maradjak a barátommal, és tűrjem a kavargást, vagy hagyjam ott, és próbáljam ki a másik fiút is, hátha? :S ...
2010. ápr. 26. 17:11
 1/5 anonim ***** válasza:
Ezt magadban kell eldöntened, senki se beszélhet rá egyik pasira sem! Ami a legfontosabb, hogy őszintén intézd el és ne verd át a barátod.
2010. ápr. 26. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Es a baràtod,ha Õ is nagyon szeret,vele mi lesz,mert azt nem irtad?Ha nagyon enyhült a kapcsid ezzel a baràtoddal és màs érzés fûz az uj kapcsolat irànyàba,akkor tisztàzd magadban,hogy melyik lenne a jobb.
2010. ápr. 26. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Legyen eszed!!


Ne keresd többet a srácot...


Feladnál biztos kapcsolatot a bizonytalanra??


És ha legközelebb is csalogat akkor közöld vele, hogy hát az a hajó már elment...



Ha meg nem ért szóból akkor vessen magára..


Vagy ha van vmi amiben ki lehet használni akkor használd ki!!


És tájékoztassd a párodat is hogy ez csak egy "balek" aki most hasznomra vagy hasznunkra lehet, mielőtt még félreértés lenne a dologból..


Ennyi..

2010. ápr. 26. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

úgy, hogy nem vagy biztos magadban, szerintem hagyd kimenni a srácot Németo-ba, hagy alapozza a jövőjét

de ha biztos vagy benne,h őt akarod, akkor legyél méltó ahhoz, amiről lemondott miattad és légy korrekt hozzá

2010. ápr. 26. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
engedd el a fiút Németországba .én is voltam ilyen helyzetben mint Te , és én sem adtam fel a biztosat a bizonytalanért. De amugy..ha igazán szereted a párod akkor nincs miről beszélni. ha meg nem szereted miért vagy vele? így csak hazudsz neki, és saját magad is becsapod.
2010. ápr. 26. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!