Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátom egy bunkó. Ki tudom még ezt magyarázni?
Előre leszögezném, hogy most viselkedett így először és már szakítás előtt állok, mert az ilyen emberektől undorodom. Mindenek előtt a szüleimmel szeretném ezt megbeszélni először, mert azért látom rajtuk, hogy rosszul esett nekik barátom viselkedése, mert nekem is..
A helyzet az, hogy barátom tegnap először járt nálunk és május óta vagyunk együtt. Sosem viselkedett még így, úgyhogy engem azért is lepett meg ez a dolog.
Anyának hobbija, hogy főz és mindig kitalál valami újat. Nos, kb 2 hete megint kitalált egy új kaját és nagyon el lett találva. Barátomnak is direkt azt csinálta és mondta, hogy ez nagyon rosszul néz ki, biztos az íze is olyan. Megkóstolta és mondta, hogy tudta, hogy ezt nem kellett volna..
Apa pedig mindig cigizik, egész nap füstöl mint a gyárkémény, amikor hideg van, többet szokott bent cigizni. Nos, a barátom is cigizik és mondtuk, hogy akkor már ő is maradhat bent, ha rágyújt, csak a szobámba ne, mert nem szeretem a cigiszagot. Erre elkezdett a szobámban is és megkértem, hogy menjen ki, vagy legalább nyissa ki az ablakot, de nem akarta. Ha már ennyire a nemakarásnál tartunk.. Le akart velem feküdni és mondtam, hogy akkor használjon gumit, de nem. Végül sikerült rávennem, bár szerintem ez amúgy is alap lenne de mindegy. Nekem ez volt az első, hogy valakivel lefeküdtem és mindenféle hülyeséget kitalált hogy mit akar velem csinálni, de ezt most nem írom le ide, mert nem jde tartozik, meg gondolom 18 évesnél fiatalabb emberek is vannak itt.
Másrészről elkezdett trágár szavakat használni, szóval ez még egy plusz olyan dolog ami egyre inkább arra késztet hogy szakítsak vele. Még ma is itt maradt és szüleimnek is olyan elviselhetetlen stílusban válaszolt hogy csodálom, hogy bírták..
Mit akarsz ezen kimagyarázni? SZabadulj meg tőle olyan gyorsan, ahogy lehet, és még az emlékét is felejtsd el. Minek akarsz egy ilyen emberrel együtt lenni, aki semmibe veszi a kéréseidet és bunkó a szüleiddel?
Még csak gondolkozol a szakításon? Ezek után? Én tuti, többet a telefont sem venném fel neki, nemhogy találkozzak vele.
"Barátom egy bunkó"
Madarat tolláról, nőt a barátjáról...
Amit csodálok, hogy te hogy bírod, és hogy nem dobtad ki még tegnap este, mikor ilyeneket csinált.
Ez nem természetes, és ahogy nekem lejött, sajnos, nem kellettél neki másra, mármint nem megbántani akarlak, biztosan nagyon aranyos lány vagy, de ez a srác szerintem elég durván kihasznál(t). Nálam pl. már akkor repülne az illető, ha egyetlen egy rossz szót merne anyukámra szólni, plusz emellett még pofátlan volt és leszólta a főztjét. Repülni fog, remélem!
Elég féreg, az alapján, amit leírtál róla, és sajnálom, hogy lefeküdtél vele.
Egy primitív, ostoba kis féreg.
Mi az, hogy cigizett a szobádban? Jesszusom, nem értem, miért hezitálsz. Elég egyértelmű, hogy mit kell tenned.
Megbeszélni a szüleiddel, hogy szakíts -e emiatt? Hiszen láthatóan TE nem érzed magad jól a SAJÁT kapcsolatodban, remélem nem a szüleidtől vársz majd választ erre a kérdésre (AMII AMÚGY EGYÉRTELMŰ).
Kedves lánynak tűnsz, ennél sokkal jobbat és sokkal értelmesebbet találsz majd, aki megbecsül téged, mert ez a fiú...ez, barátom, nagyon nem teszi azt.
Sok sikert, és bátran!
én már anyukád helyében elzavartam volna ezt a bunkót!
Miért nem raktad helyre? Ez a srác sem téged, sem a szüleidet nem tiszteli, szóval szerelemről itt nincs szó, maximum érdekről. Soha, senkinek ne hagyd magad rábeszélni olyanra, amit te nem akarsz! Ez szabály! Ha mégis erőszakoskodik, akkor ki kell vágni, különben te fogsz lelkileg sérülni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!