Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rendszeresen vitatkozunk emiatt, szerintetek mi lenne a jó megoldás erre a szituációra?

Figyelt kérdés

Nos, a helyzet a következő: 2 éve van jogosítványom, de nem igazán vezetek. Ennek több oka is van. Először is azért nem vezetek, mert nem szeretek, nem érzem jól magam a volán mögött, tartok tőle, bizonytalan vagyok kint a forgalomban, szorongok. Másodszor pedig nincs elég rutinom vagy tapasztalatom (ami persze nyilván abból fakad, hogy ritkán vezetek... ami meg abból fakad, hogy félek vezetni, és így természetesen nem is igazán tudok megfelelő rutint szerezni, hogy magabiztosabb legyek és kevésbé féljek, tehát mondhatjuk, ez egy ördögi kör).


Már annak idején a jogsit is a szüleim és a párom erőltette, hogy jó lenne megcsinálnom, mert milyen hasznos, stb. Magamtól nem mentem volna el, de végül addig rágták a fülemet, hogy beadtam a derekamat. Mióta megszereztem a jogsit, azóta meg azt erőltetik, hogy vezessek... de én nem akarok, nem szeretek.


Ebből viszont egyre több konfliktusunk adódik itthon!

Például a héten úgy adódott, hogy nekem kellett volna elintéznem valami hivatali ügyet, ahová kocsival kellett volna menni. A párom dolgozott, így ő nem tudta megoldani aznap és áttenni se volt lehetőség.

Én sírva könyörögtem neki, hogy vegyen ki egy szabadnapot és maradjon itthon, intézzük el együtt a dolgot, mert egyedül nem merek vezetni. Ebből persze vita lett, mert a barátom szerint mégis csak nonszensz, hogy van jogosítványom, de neki szabadságot kell kivennie minden szir-szar miatt, mert én nem merek beülni az autóba. Végül is beláttam, hogy igaza van, ez így tényleg nem állapot... de mit csináljak, ha egyszer egyedül nem merek vezetni?

A barátom rábeszélt, hogy legalább próbáljam meg, szedjem össze magam és igenis, gyűrjem le a félelmemet, vigyem el az autót és intézzem el az ügyet. Az lett a vége, hogy a forgalomban félősen eltüttyögtem 45-50 km/h-val a városban, de egy nálam sietősebb autós ledudált, amit én béna kis kezdő létemre persze annyira a szívemre is vettem, hogy elkezdett remegni a kezem, odalett minden önbizalmam (bár az mondjuk előtte se nagyon volt), és nem sokkal később idegességemben lekoccintottam a kocsi orrát parkolás közben... Annyira megijedtem, hogy elsírtam magam és busszal jöttem haza.


Itthon persze le lettem tolva, hogy hát nem igaz, hogy még ennyit se lehet rám bízni, hiszen ez egy tök egyszerű útvonal volt, hogy tudtam mégis meghúzni az autó orrát.


Na, lényeg a lényeg! A barátom azt mondta, nem haragszik, viszont szerinte ez így nem állapot, és igenis, meg kell tanulnom rendesen vezetni!

Szerintem viszont nem való mindenkinek a vezetés, én nem is szívesen csinálom, tartok tőle, félek, hogy bajt okozok (mint ahogy most is... és még örüljünk, hogy csak ennyit), tehát nem akarok többet vezetni!

A barátom viszont ragaszkodik hozzá, azt mondta, mostantól minden nap el fogunk menni esténként és gyakorolni fog velem, mert ez egyszerűen tarthatatlan így!


Én nem szeretnék vezetni, pláne nem ezek után, ő viszont mindenképpen erőltetné, szerinte ezt igenis meg lehet és meg is kell tanulni!


Ezen civakodunk most már napok óta...


Szerintetek mi a megoldás? :(



2016. szept. 19. 11:42
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
Első körben azt mondanám, hogy nem muszáj amit nem akarsz. Bár én ennek pont az ellenkezőjét tettem. :-) Én sem szeretek vezetni. Nekem 24 éve van jogsim (18 évesen tettem le), utána apukám elvitt vezetni, csináltam 1-2 hülyeséget, ő meg tipikus rossz "tanító", leordított, hogy miket csinálok, meg női vezető stb. Aztán eltelt vagy 20 év, hogy egyáltalán nem vezettem, a jogsit mindig meghosszabbítottam, mert sosem lehet tudni.... És az élet úgy hozta, hogy bizony "rákényszerültem" arra, hogy vezessek, ugyanis a gyerekemet én vittem-hoztam az oviba, suliba. Sokkal egyszerűbb autóval, mint hóban-fagyban a gyerekkel várjam a buszt. Mai napig sem szeretek vezetni, pontosabban a sok agresszív, bunkó vezetőt utálom az utakon, azonban mára sikerült eljutnom arra a szintre, hogy egyáltalán nem okoz gondot a Budapesten való mindennapos autós közlekedés. Az első utam baromi parás volt és nagyon remegett kezem lábam, de azt bizton állíthatom, hogy csakis vezetési rutinnal, gyakorlattal tudod leküzdeni a félelmedet. Nyilván te döntöd el, hogy le akarod-e küzdeni vagy sem. Nekem nagy segítség volt a férjem, ugyanis amikor eldöntöttük, hogy vezetni fogok, akkor vettünk nekem egy kis autót (visszagondolva jó hisztis voltam, mert megnéztem, milyen kicsi az autó, minél rövidebb volt, annál jobb, nem mertem nagyobb autóba beleülni). A férjem eljött velem gyakorolni, kihalt helyeken vezettem, tanított, tanultunk parkolni, párhuzamosan, merőlegesen, mindenhogy, magyarázott, hasznos tanácsokkal látott el, nem kritizált. Én legyőztem a félelmemet és bár a mai napig nem annyira szeretek vezetni, nem okoz gondot mégsem a mindennapi autózás. Rutint szereztem, ráadásul többek mondták, hogy jól vezetek.
2016. szept. 20. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!