Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért akarják a férfiak mindig lenyűgözni a nőket? Miért szeppennek meg, ha a nő is tett le valamit az asztalra?
Először hadd szögezzem le: nem tartom magam se túlságosan szépnek, se túlságosan okosnak, még ha a leírásomból ez is jönne le.
Nem tudom, hogy én vagyok-e ilyen szerencsétlen, de én a pasijaimtól eddig csak a külsőmre kaptam őszinte bókokat és gratulációkat. Szép arc, jó alak stb...
Engem minden barátom eddig (akár komolyabb, akár "lazább") valamire "tanítani" akart. Futni, szerelni, autót vezetni.
Nem tartom magam flegma embernek. Sok hibám van, de irigy sosem voltam. Én mindig őszintén tudok örülni a másik sikerélményének, szívesen meghallgatom, és őszintén tudok gratulálni. Ha szeretem is, akkor meg pláne. De ha én meséltem valamit bármelyik barátomnak, mármint egy sikerélményemet, egy külföldi utazás részleteit, munkahelyi sikerélményt, sportolási sikerélményt, tanulmányi sikerélményt, látom rajtuk, hogy így "megmukkannak" (elnézést, nem tudok jobb szót erre), néha kinyögnek valami olyasmit, hogy "nekem is bele kell húznom, mert még lehagysz"
És nem a randizós-szakaszban vagyunk, mert akkor csak nem fogok kiselőadást tartani arról, hogy én milyen okos és sikeres vagyok, de ha valamit elérek az életben, és meg akarom osztani azzal, akit szeretek, miért kell a másiknak "kihívásnak" felfognia? Ha én tudok örülni, ha a másiknak jó lett az egyetemi átlaga, vagy ötös lett a vizsgája, előléptették, fizetésemelést kapott, új munkahelye van, vagy elmeséli a svájci kirándulását, én miért nem beszélhetek neki Párizsról? Vagy nem is kell Svájcnak lennie, egy bulizós hétvégét a Balatonon is olyan örömmel tudok hallgatni, mintha egy drága utazásról mesélne. Mert Vele kapcsolatos.
Sosem kértem, hogy valaki a tenyerén hordozzon vagy drága helyekre cipeljen. Csak annyit kérek, amennyit adok: őszinte gratulációt és lelkesedést.
Mondjuk, az is igaz, hogy egyedüli gyerekként nőttem fel, jó anyagi körülmények között, szerető és támogató szülőkkel, és megszoktam, hogy a szeretteimmel sosem kellett rivalizálnom, illetve otthonról a feltétel nélküli, önzetlen támogatás (ha nem is feltétlenül anyagi, de érzelmi alapú támogatást)
válasza:Figyi, #9es hozzászólásod 1,2,3-as pontjával mélyen egyetértek.
4es: kétséges, erre te magad is képes vagy?
#10es hozzászólásodban foglaltak szerintem alapvető emberi tulajdonságok kellene hogy legyenek. Hogy ezt te a férfira protestálod, az mégiscsak azt jelenti , hogy valamilyen szinten feletted álljon a pasid.
Én nem vagyok a férfi-nő/alá-fölérendeltségi viszony híve, de létezik olyan párkapcsolat, ahol ez válik be. De családfő nem azt jelenti, hogy te legyél a kenyérkereső, aki mindig, minden problémát egyedül meg tud oldani, aki sosem kér segítséget.
Sok férfi sajnos rosszul értelmezi a családfő szerepét.
válasza:Ez is probléma a patriarchális társadalommal. A férfiakat arra nevelik, hogy erősek, okosak, függetlenek legyenek, és mindig kihúzzák a családot a trutyiból. Ezáltal irreálisan tökéletesnek kell lenniük anyagi és szellemi szempontból.
Míg a nőknek erkölcsi kérdésekben kellett példamutatóan viselkedni. A normák mindig szigorúbban ítélték meg a nőket. Egy nőnek a jóhírére mindig jobban kellett vigyáznia. Cserébe nem engedték a nőknek, hogy tanuljanak, hogy erősek, okosak, függetlenek legyenek. De most, hogy a nőknek van lehetőségük élni a képességeikkel, néha túlszárnyalják a férfit, amit sok férfi rosszul visel a neveltetéséből adódóan.
Nem vagyok férfigyűlölő feminista, de a hagyományos családmodell ésszerűtlen és logikátlan elvárásokat támaszt mindkét nem irányába, ahelyett, hogy minden embernek megadná a társadalom a lehetőséget, hogy a vágyainak és a képességeinek megfelelően érvényesüljön.
válasza:Ismerős történet. Egy exemtől konkrétan azt kellett hallgatnom, hogy minden egyetemista nagyképű barom - mindezt úgy, hogy közben egyetemre jártam, és büszke is voltam rá, hogy felvettek erre a nehéz szakra, és jól megy. Ott egyébként az egész baráti társaságon észrevettem, hogy egyikük sikerének sem képesek örülni, inkább húzzák le a saját nyomorukba...
Most már szerencsére sokkal jobb az életem, és nem csak az exemhez képest, de a fiatalok nagy részéhe képest sokkal több sikerem van, és nem kell attól szoronganom, hogy milyen lesz a "fogadtatás" otthon. Mindezt annak köszönhetem, hogy a mostani párom ugyanúgy sikeres, ugyanaz a szakmánk (tehát tudja is, hogy mennyit jelent egy-egy díj, vagy más jellegű siker), csak ő egy másik területen sikeres (tehát nem irigy), neki is vannak ambíciói, eredményei, és még egymást is inspiráljuk, motiváljuk.
Sajnos neked csak ennyit tudok mondani: bizony, vannak ilyen fiúk, keress magadnak egy ilyet, és ha ez megvan, tojd le a többieket!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!