Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyerekkel egyedül maradni: a férfiak miatt?
Elváltunk pár éve, még a férjem is elismerte, hogy jó feleség vagyok, egyetlen hibám hogy túl sokat dolgoztam (de két év alatt az adósságaink nagy részét letörlesztettem), és már bánja, hogy másra cserélt.
Az ismerkedéssel sem volt gondom soha, és azt se titkoltam, hogy van két gyerekem. Az se probléma, hogy elfogadják egymást, és azt se vágták még a fejemhez, hogy "bocs, de gyerekkel nem kellesz".
Két komoly kapcsolat alakult ki eddig, az egyik véget ért, a másik jelenleg is tart.
Szeretjük egymást, a harmónia köztünk megvan, egyetlen problémám van: egyszerűen nem olyan apa, amilyet szeretnék.
Állandóan veszekszik, feleslegesen tilt meg dolgokat, túl szigorú, sokszor igazságtalan, stb. Egyébként nem szándékosan, ismerve a családi hátterét, én tudom, hogy csak jót akar, de látom, hogy ez így szenvedés mindenkinek.
És az a helyzet, hogy a legtöbb mozaikcsaládban is ezt látom: nem az a baj, hogy az "új apuka" nem fogadja el a gyerekeket, vagy nem szereti őket, hanem az, hogy egy teljesen más nevelési módszert, új szabályokat akar bevezetni. Mintha nem hinnék el, hogy az ember X évig egyedül is remekül boldogult, na majd ők megmutatják!
Aztán a végén persze pár év, és mindenki utál mindenkit.
Rengetegszer próbáltam beszélni a párommal, és elsimítani a konfliktusokat, a gyerekekkel is, de már lassan ott tartok, hogy a közös idő 90%-át ez teszi ki.
És hangsúlyozom, hogy nem az a baj, hogy nem szereti a gyerekeket, vagy nem akar pótapuka lenni, inkább nagyon is azt látom hogy görcsösen akarja.
A közös gyerekre is ezért mondok nemet: egyszerűen nem látom, hogy jó lenne plusz egy főt csitítgatni, és nem akarok plusz egy fő miatt vitatkozni.
Az előző kapcsolatomban is volt ilyen gond, nem ezért lett vége, de nálam ez is nyomott a latban, hogy örültem hogy vége.
A gond az, hogy tényleg nem apát keresek a gyerekeknek, hanem egy társat magam mellé. Aztán meg jön az arcra esés, hogy köztünk minden tökéletesen rendben lenne, de egyszerűen képtelen alkalmazkodni ahhoz, ahogy mi élünk, be kéne illeszkedni neki is, és nem úgy állni hozzá, hogy ami eddig kék volt, az mostantól csak azért is piros.
Még mindig fiatal vagyok, de kezdem úgy érezni, hogy teljesen felesleges küzdelem, most a legjobb lenne, ha tökéletesen lemondanék a kapcsolatokról, és jobb a gyerekeimnek, ha csak anyjuk van, mint ha kapnak egy ilyen apát a nyakukba. (Komolyan nem is értem, mi a probléma a csonka családokkal, és mi a funkciója az apáknak a gyerekcsináláson és az ordításon kívül...)
Aztán majd egyszer, ha a gyerekek már lediplomáztak és saját családjuk van, éltem alkonyán ráérek keresni valakit, akivel kettesben elleszünk.
Felteszem másképp a kérdést:
ha kapcsolat rendben van, de apaként vagy anyaként a társad nem "jó": megszakítod vele a kapcsolatot?
válasza: válasza:
válasza: válasza: válasza:Ne is csodálkozz azon, hogy nem találsz normális férfit, maximálisan csakis tőle vársz el alkalmazkodást, te vagy a szupernő a gyerekeivel, ilyenolyan nevelési módozatokkal...
Rengeteg nőtől olvasom, hogy nem apukát keresnek, hanem társat.
Mégis hogy a fenébe lehet ilyet, amikor az anyuka ideje 100%-ában a gyerekeitől függ, és csakis a férfi kénytelen igazodni hozzá. Ezt csak úgy lehetne, ha együtt a család, de az emberek 99%-ban nehezen viselik el más gyerekeit. Néha még a sajátjukat is...
Főleg, ha gyökeresen ellentétes nevelésben részesültek a gyerkőcök, nekem pl a hajam az égnek áll az agyonkényeztetett, neveletlen kölköktől.
"és mi a funkciója az apáknak a gyerekcsináláson és az ordításon kívül..."
Ha te ezt így látod, ott veled vannak komoly bajok, rengeteg tanulmány, cikk jelent meg arról, miért is fontos egy apa a családban.
Én meg akkor úgy látom, hogy rengeteg anya olyan gyerekeket küld ki az életbe, akik totál alkalmatlanok, csalódnak a világban, és képtelenek normálisan beilleszkedni bizonyos munkahelyekre, munka körülményekre.
Az anyukák a hibásak emiatt a rengeteg ronggyá kényeztetett kis hercegecske/hercegnő miatt, hatalmas önbizalommal kerülnek ki az életbe, és amikor szembesülnek a környezetükkel, mély depresszióba esnek, hogy: jé, a világ ilyen? Lehet, mégsem vagyok olyan szupergyerek, mint anyukám hiszi.
Igenis az apa feladata is a gyereknevelés, és keményen rendben tartani ezt. Nem is ordibálással, de pusztán a tekintélyével.
válasza:Míg egyedül voltam ez befolyásolt engem is, hogy nem akartam, hogy egy vadidegen beleszóljon a gyereknevelésembe. Aztán betoppant az életembe akinek ráadásul saját gyereke sincs....és ahogy megimerték egymást és egyre több időt töltöttünk együtt, vhogy rájöttem, hog néha igenis kell és jól jön a másik véleménye mégha el is tér esetleg az enyémtől. Az én párom imádja a kiskamaszaimat és ha ngyon ritkán rájuk is szól akkor abszolút jogosan, ezt a fiam is érzi. Gondolj bele ha Apukának is új társa lett akkor nála is új helyzetekhez és szabályokhoz kell alkalmazkodnia gyereknek, amivel esetleg nem értesz egyet.
A gond azzal lehet ha igazságtalan a másik fél.
válasza:Szia!engem az erdekelne hogy mennyi idosek a gyerekek,elfogadjak-e a parodat teljes erteku csaladfonek vagy hasonlitgatjak az apjukhoz esetleg,egyutt eltek-e,maximalisan szabad kezet kap a parod a nevelesben vagy te kozejuk allsz villamharitonak,miert akar reformalni es leultok-e atbeszelni h mi lenne a celravezeto legkozelebb.
A leirasodbol az exferjemre ismertem,aki most,3.5ev kulontoltott ido utan kezd turelmesebb es elorelatobb lenni gyereknevelesben de vele legalabb annyibol konnyebb h elfogadja a tanacsaimat.
A parom agglegenybol lett 2 gyerekes potapuka,nagyon nagyon sokat beszelgettunk h mit hogyan kellene,sokat olvas a temaban,segitseget ker az anyukajatol is h vele ezt hogy eltek meg ilyen korban.A kezdetek kezdeten neki is voltak rozsaszin elkepzelesei a habos babos csaladi eletrol,mara belatta h ezert tenni kell.Talan annyi a konnyebbseg h nalunk 2.5 volt a kicsi,4.5 a nagy amikor osszekoltoztunk,viszonylag feher a papir amit megtolthetunk tartalommal.De ha a gyerekeknek rossz lenne,nem tudnek vele lenni.Nem gondolom h tars nelkul kellene leelned akovetkezo eveidet de egeszen biztosan a ti kapcsolatotokra is ranyomja a belyeget ha vki nem boldog,frusztralt,ideges benne.
Ha parkapcsolatkent jol mukodne akkor sem tekinthetsz el attol h nem csak ketten vagytok es a te tokeletes joleted fugg attol h a gyerekeid hogyan erzik magukat.
Ezeket kellene megbeszelnetek es egy kovet fujni a gyerekek elott,kozos szuloi ertekrendet es mintat kozvetiteni (aztan zart ajtok mogott megbeszelni hogy ezt nem igy kellett volna) es ha nem megy a kooperalas akkor donthetsz a kapcsolat sorsarol.
Elvagni magad attol h teljes erteku nokent es nem csak anyakent elj nem erdemes,de valahogy fenyt kellene deriteni arra h mi all a parod gorcsossege mogott es hogyan lehetne oldani hogy mindenkinek jo legyen.
válasza:"és mi a funkciója az apáknak a gyerekcsináláson és az ordításon kívül...) " - ez azért nagyon durva, nem gondolod?
Van jó pár gyerekem, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor kiabáltam velük.
A párodnak nincsen gyereke, ha jól értem.
Én voltam olyan helyzetben is, mint ő, szóval tudom, hogy lehet azt normálisan is csinálni. Mi teljesen jól kijöttünk a gyerekkel, 2 és 5 éves kora között voltam az életében, a végén már fontosabbnak tartott a vér szerinti apjánál is.
Ha ennyire feszült a helyzet, és a párod sehogyan sem tud normálisan viselkedni, akkor küldd el, a gyerekeidnek biztosan nem jó, szerintem az már elég is - de neked se.
A páromnak nincs gyereke, de szeretne közös gyereket. Az enyémek 12 és 9 évesek, fiú és lány.
Egyébként ért hozzájuk (ez a vicc az egészben) edzőként is dolgozott évekig, önkéntesként is sokat foglalkozott gyerekkel, és a családjukon belül is imádják ők a gyerekek.
A gyerekeimmel a vér szerinti apjuk nem foglalkozik, előtte se szakadt bele. Tehát részéről nevelésről nincs szó, az se érdekli, ha abban az egy-két napban csak süteményt esznek és hajnalig tévéznek, csak őt ne zavarják.
A gond leginkább az lehet, hogy a házasság alatt én képviseltem a szigort (ennyit az elkényeztetett gyerekekről...), és néha én is úgy éreztem már, hogy időnként túl szigorú vagyok, lazítani kéne. Ezt ellensúlyozta az exférj, aki engedékenyebb volt, szóval maradt az, hogy ő kényeztet, és fogom a gyeplőt.
Most ketten fogjuk a gyeplőt, szegény gyerek meg megfullad középen, és persze akármit mondok, az úgyse lesz jó, mert ő jobban tudja.
A gondot tetézi, hogy egyébként jellemvonásaikat tekintve tökéletesen olyan, mint a fiam, két makacs, önfejű, lobbanékony pasi, aki nem könnyen ismeri be, ha hibázott.
Egyébként szeretik a páromat, apunak hívják évek óta, és kb. kitagadnának, ha közölném, hogy apu most elköltözik... De ettől még nem jönnek ki egymással jobban.
Tudom, hogy én sem vagyok hibátlan és tökéletes, és ezzel az erővel egy új anyu is szóba jöhetne, akivel jobban kiegészítik egymást, és mosolyogva bólogat, meg titokban apu háta mögött azért csak elengedi őket, meg csak odaadja a csokit.
De olyan sok helyen látom, hogy a gyerekek meggyűlölik a szüleiket, és ebben tönkremegy az egész család, és nem akarok erre a sorsa jutni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!