Mi lenne a helyes az esetünkben? Tudja, hogy nekem ez a vágyam.

Őszintén szólva ebben a helyzetben én a pároddal tudok együttérezni, lévén hasonló helyzetben vagyok, csak nőben.

Érthető, hogy neked már ketyeg a biológiai órád, de akinek már van gyermeke, abban nincs meg a mindent elsöprő vágy. Aki épp válik, az nem a kellemes oldalát látja a házasságnak, hanem azt, hogy mennyi macerával jár lezárni, ha nem működik.

Nekem történetesen egy életre elment a kedvem a házasságtól, ha a párom is egyetért, akkor inkább a papír nélküli együttélést választom a házasság helyett.

Ami pedig a gyermekvállalást illeti: teljesen más érzésekkel vág bele úgy az ember a kapcsolatba, ha van már gyermeke és másképp, ha nincs. Átérzem a helyzeted, hiszen voltam ilyen helyzetben, de amióta van gyermekem, azóta bennem már kipótolódott az az űr, amit a gyermek hiánya okozott, és őszintén szólva egyáltalán nem vágyom éjszakai felkelésekre, pelenkázásra, és arra, hogy a következő x évben ne legyen semmi magánéletem. Akinek már van gyermeke, az pontosan tudja, hogy mivel jár, és nem csak a pozitív oldalát látja.

Ugyanígy a házassággal is. Itt nem arról van szó, hogy te bűnhődsz a múltja miatt, hanem arról, hogy míg neked csak homályos, kissé idealizált elképzeléseid vannak a házasságról és a gyermekvállalásról, addig a párodnak konkrét, érdemi tapasztalatai. Ő már megtapasztalta az érem MÁSIK oldalát is, a nehézségeket, kellemetlenségeket, amelyek, hidd el, még a legjobb kapcsolatban is előjönnek. Ez pedig komoly visszatartó erő!

Meggyőződésem, hogy ha te is átélted volna mind a pozitívumokat, mind a negatívumokat, te sem tudnál olyan könnyen belevágni. Érthetőek a vágyaid, de érthetőek a párod ellenérzései is. Bármennyire is szeretem a párom, képtelen lennék fejest ugrani egy újabb elköteleződésbe, és ha a párom ezt nem értené meg, nagyon csalódott lennék, hiszen tudta, amikor összejöttünk, hogy milyen a helyzetem.