Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Közölte, hogy nem tud szeretni. Ilyenkor mi van? N
Párom hetek óta kerül engem - érzésem szerint -, mindig van valami halaszthatatlan dolog, ami miatt nem ért rá velem találkozni. Előfordul, nincs is ezzel gond, de most egy számomra nagyon fontos programot mondott le ok nélkül.
Kérdőre vontam, mire kibukott, hogy nem értem meg, mert neki most nincs rám szüksége. És ő már nem tud szeretni. Nem kicsit döbbentett meg a dolog. Próbáltuk megbeszélni, mire magyarázkodott egy csomót, hogy mennyire fél, hogy elveszít, meg hogy mennyire szeret(?), meg ilyesmik.
Ilyenkor mi van? Nem tud szeretni, de közben meg mégis?
Rengeteget gondolkodtam a dolgon, és nem értem. Közös jövőt terveztünk, de hogy lenne közös, ha őneki jobb nélkülem?
Közben meg borzasztó önzőnek is érzem magam, mert szeretnék mellette állni. De nem tehetek róla, akkor is elárulva érzem magam.
Nem tudom, mi lenne most a helyes lépés. Hagyjam magára, míg eldönti, hogy mit akar, vagy ne hagyjam békén, hogy igen is tudja, hogy itt vagyok?
válasza: válasza: válasza:Közös jövőt olyanokkal szokás tervezni, akikkel jóban rosszban, betegségben és egészségben is elvagyunk.
Az, hogy amíg minden szuper, az élet csupa öröm és kacagás, működik minden és azt a mindenit az uralkodó és megterhelés nélküli, hétköznapi állapot az lófingot sem jelent. Arra építeni botorság. Problémákban mutatkozik csak meg igazán az egyén igazi természete.
Amikor a toleranciát, a kompromisszum-készséget, és a figyelmességet állítják pellengérre.
Nem lettél szimpatikus :( De csak mert olyan vagy, mint egy átlag nő.
válasza:Voltam ilyen helyzetben és tapasztalatból azt mondom, hogy célszerű pontosan tisztázni, hogy mi okozza nála a problémát. Amikor az én páromnál volt hasonló, akkor elkezdtünk beszélgetni, és apránként felszínre tört, hogy olyan kétségek fogalmazódtak meg benne, amelyeknek még ha van is valamennyire reális alapjuk, nagyon kicsi az esélye, hogy bekövetkeznének. Ő azonban ahelyett, hogy tisztázta volna velem, hogy én hogyan látom a helyzetet, elkezdte magában továbbgondolni a problémát, míg a végére annyira megoldhatatlannak látta, hogy egészen a szakítás gondolatáig is eljutott (azzal együtt, hogy ő is elmondta, fél attól, hogy elveszít és nagyon szeret). Az történt tehát, hogy ahelyett, hogy agyonnyomta volna a bolhát, amikor még kicsi volt, csinált belőle elefántot.
Amikor elmondta a problémáját és én is elmondtam az ehhez való viszonyulásomat, szembesült vele, hogy mennyire irracionálisan gondolkodott: a kapcsolatunk számos lehetséges folytatása közül ő kiválasztott EGY lehetséges, negatív vonalat, és azt kezdte el továbbgondolni.
Én amondó vagyok, hogy ilyenkor a legjobb megkeresni a bolhát és gyorsan agyonnyomni, mielőtt még elefánttá nőné ki magát... beszélgetés, beszélgetés, beszélgetés (részedről elfogadással, megértéssel, támogatással, hogy azt érezze, nyugodtan beszélhet a kellemetlen érzéseiről).
#5 Valami hasonló lehet itt is. A különbség annyi, hogy ő a múltjából magával hozott dolgokat vetíti ki ránk. Eleve nagyon nehezen nyílik meg, ha valami gond merül fel, még kevésbé, illetve alapvetően is konfliktus-kerülő személyiség. Ha beszélgetünk, általában akkor is csak a felszínt kapirgáljuk.
Kértem, hogy ma jöjjön át, beszélgessünk. Nem jött. Most felhívott, bocsánatot kért (mármint amiért nem jött), és hogy igazam van abban, hogy beszélnünk kell... és ennyi. Nem mondott semmi többet.
Valószínűleg nem is fog, gyanítom, ő lezárta ezzel. Nem tudom, mit tehetnék. Nem szeretnék rátelepedni, nyaggatni, de kétségbe ejt, hogy elzárkózik előlem.
Szeretnék mellette állni, támogatni, de így nem tudom, hogy tegyem.
#4 Nem vagyok benne biztos, hogy értem, miért jutottál erre a következtetésre, de ha van hozzá kedved, örülnék neki, ha kifejtenéd. Lehet, látsz valami olyat, ami bennem fel sem merült. :)
Egyébként rég kinőttem már a rózsaszín ködös tiniszerelem korából, hogy arra alapoznám a közös élet tervezését. Sokszor álltunk már egymás mellett jó és rossz időkben is, de eddig még sosem merült fel, hogy ne együtt oldanánk meg a dolgokat. Ezért is ijeszt meg ennyire, hogy most ki akar zárni.
válasza:" A különbség annyi, hogy ő a múltjából magával hozott dolgokat vetíti ki ránk. "
Ezzel kb. mindenki így van, csak nincs tudatában. Évekig terápiáztam, számtalan esetben tudatosult, hogyan vetítem a bele a gyerekkori, fiatalkori sérelmeimet a jelenlegi kapcsolatomba. A párom esetében is ez volt az említett esetben: attól tartott (tudattalanul), hogy a szülei mintáit fogjuk követni.
A gond az, hogy az emberek túlnyomó többsége nem akar tudni a saját sémáiról, a tudattalan működését meghatározó tényezőkről. Aki akar, az önmagától is megteszi: foglalkozik önismerettel, szakemberhez fordul, stb. Ez az emberek max. 1-2%-a. A többiek pedig jól elvannak a hárításaikkal, elfojtásaikkal, mert hát ugye mennyivel könnyebb másokat hibáztatni, okolni, mint szembenézni saját magunkkal és változtatni?
Kedves 8-as, köszönöm a válaszodat!
Szakember segítségét sajnos biztosan nem kérné a párom, és nekem sem engedné a bevonását, nem látja értelmét ilyesminek (fizikai problémával sem megy orvoshoz, nemhogy lelkivel...)
Beszélni nem igazán tudtunk azóta sem, nagyon kerülgetjük a témát, most úgy gondolja, már attól jobb a helyzet, hogy találkoztunk, időt töltöttünk együtt.
Igyekszem türelmes lenni, és legyőzni magamban az érzést, hogy megint csak szőnyeg alá söpörjük a dolgokat. Hétvégén, remélem, le tudunk ülni végre és tisztázni mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!