Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ragaszkodik még mindig az anyjához?
Barátom kijelentette, hogy sosem fogja elhagyni az anyját, ne is próbáljam meg később sem rávenni arra, hogy külön költözzünk. Azt mondja, meghalt az apukája, és emiatt érzi úgy, hogy kölcsönösen szükségük van egymásra. Ráadásul közös a fürdőszoba, konyha stb. Én ezt tutira nem tudnám elviselni, hogy mindig mindenhol az anyukájába ütközzek a házban.
Mit gondoltok?
Átvette az apa szerepét, az anyja pedig hagyta, hogy úgy érezze ő az apa, akinek kötelessége vele maradni, bármi is legyen, ő a nő az életében akire vigyáznia kell. Pedig valójában az anyjának van rá szüksége csak, hisz ő a férfi a háznál. Egy ilyen kapcsolatban sosincs helye másik nőnek. Nem kell mindig ott lennie ahhoz hogy támogassa, 50km-ről is lehet támogatni a szülőt, hogy rendesen felhívja, beszélnek, látogatják egymást. Ez egy roppant egészségtelen dolog, hisz a gyereket azért szüljük, hogy egyszer saját életet kezdjen azokkal a dolgokkal amiket tanítottunk neki. Mit csinál ha az anyja meghal? Ott lesz öregen és egyedül.
Nekem is volt szerencsém egy ilyen pasihoz, nem volt tartós a dolog. Pár hónap után minden második mondat úgy kezdődött: anya szerint/anya úgy gondolja/anya azt mondta... Aki ennyire nem lát más értelmet, lehetőséget az életben, csak az anyját akarja mindig az maradjon is vele és vegye el őt.
Nem egyszeru, megis magyon sokszor elofordul.
Az anyjaval kellene beszelni, o a kulcs. A fiu csak anyja hatasara fog valtozni es valtoztatni... Amugy soha. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!