Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csajok, szerintetek jogosan akadtam ki azon, hogy a barátom a haverjaival azt osztályozza, hogy milyen jól sz*pok?
Múltkor kiderült (a dolog szempontjából mindegy, hogy hogyan), hogy a barátom és a haverjaival azzal szórakoznak, hogy kibeszélik, hogy melyikük barátnőjének milyen "vicces" testi jellegzetességei vannak, hogyan szeretkezik, meg mire izgul fel. Ráadásul a barátom exe szintén járt az egyik haverjával, és azon szórakoztak, hogy mint "közös viszonyítási pont" hozzá képest osztályozták a mostani barátnőik "teljesítményét - tehát az enyémet is.
Ezekkel a barátaival én is szoktam találkozni, vannak közös programjaink, és most kiderült, hogy mindegyik részletesen ismeri a legintimebb vágyaimat, szexbéli szokásaimat. Amikről azt hittem, hogy csak a párommal osztom meg, de ehelyett kiderült, hogy a barátaival is. Akikkel természetesen én is szoktam találkozni.
Ezen csak akkor akadsz ki, ha nem kaptál elég jó pontszámot. Egyszerűen légy ügyesebb, és akkor örülni fogsz az ilyen kibeszéléseknek, és nem szégyenkezni.
Ha jobb vagy minden más csajnál, akkor nem is olyan nagy baj ez igaz?
hát persze. mert mindenki aki nem szereti ha mások tudják hogy szeret dugni, az csakis szar lehet az ágyban...
én be szoktam öltözni sokszor a páromnak, elég nyitott vagyok, sok mindent kipróbálok vele (csakis kettesben), nem csak fekszek mint egy darab fa, szóval nem mondható rám, hogy rossz lennék. de biztosan kidobnám a barátomat, ha elmondaná a barátainak ezeket, főleg hogy tudja is, hogy nem akarnám. most mondhatod hogy ja persze, úgyse mondaná el ha el is mesélné. mert ugye mindenkinek hazugságra és bizalmatlanságra épül a kapcsolata, csak met egyeseké ilyen szar...
Engem rendszeresen kibeszéltek az exeim egymás között - tanulság: ne randizz egy baráti társaságból mert ez a vége.
Amúgy én is kitárgyaltam már embereket miután megvoltak. pl jártam egy sráccal egy ideig, szakítottunk, aztán járt egy másik lánnyal x ideig vele is szakított, aztán a lánnyal találkoztam pár év múlva, jó bnők lettünk, kiderült, hogy mindketten ugyanazzal a sráccal jártunk, akitől utána ugyanúgy hányhatnékunk volt és ez egy elég jó közös pont volt. Meg ha vmi nem okés a barátommal vagy nem vagyok biztos, akkor megbeszélem a bnőmmel. Persze nem ilyen undorító stílusban, csak finoman. Szerintem ez nem gáz, max akkor ha kinevetik az alanyt mint pl téged a pasid haverjai....
13as: "Nem ertem hogy miert van az hogy aki egyetertett veled az a valasz 100% ban hasznos volt aki aztmondta hogy ot nem zavarna az le lett pontozva... Ha megerositesre vagysz nem pedig velemenyre akkor ne ide ird ki a kerdesed..."
Senkinek nem nyomtam semmilyen kezet (tudom, hogy nem szép dolog nem felpontozni a jó válaszokat, majd valamikor lehet, hogy megteszem), szóval a lepontozás nem tőlem jött.
--
21es: "Ilyet nem illik csinálni. És nem, a bnőkkel se oké kibeszélni MINDENT és azon nevetgélni"
Jó, de mi az, amit még szerinted illik? Tényleg van ilyen, hogy ennyit még rendben van megosztani a bnőkkel, de annál többet meg már nem?
Nálad pl. mi fér bele? Te milyen dolgokat meséltél már el a bnőknek?
Tényleg elbizonytalanodtam: jogosan háborodok fel az indiszkrécióján, ha én se voltam mindig diszkrét az ő dolgaival szemben az én barátnőim társaságában?
Nem lehet, hogy szimplán csak durvábbnak hangzik, ha én vagyok az érintett, mint amikor én csinálok hasonló dolgokat?
--
30as válaszoló: "Ha csak pár általános dolgot megoszt a haverjaival, hát oké, annyi még belefér"
de szerinted hol a határ?
Elvégre logikusan belegondolva azért van abban valami, hogy ha a lányként kibeszéljük azt, hogy a fiúnknak (vagy exünknek, akit ugyanúgy az összes barátnőnk ismer) "úgy általánosságban" hogy ment - amibe azért persze rendre bele szokott csúszni néhány kevésbé általános dolog is, különben nem lenne miről beszélni -, akkor azért az valahol tényleg jogos, hogy akkor velünk is lehet ezt csinálni.
Egy felnőtt férfi és felnőtt nő nem beszél az intim és szexuális dolgairól se barátjáéról sem a sajátjáról.Mi az már hogy ő 2-3 barátjának elkezdi mesélni hogy hogyan sz*psz meg hogy milyen vagy az ágyban.Ez magántulajdon,ami csak a férfire és nőre tartozik.Senkinek semmi köze hozzá.
Az egy dolog ha egy férfi vagy egy nő a legjobb barátjával/barátnőjével a szexről beszélgetnek,de hogy 2-3 embernek,aztán röhögnek egy jót ezen,meg pontoznak az egy alpári dolog.Magyarázd ezt el a barátodnak,habár ez már mindegy,jogos a kiakadásod.
Jogos.
Ez a falusi suttyó kategória. Bár sajnos - mentségére szólva - ma ez a tendencia, divat. (De jobb érzésű férfi/nő, tudja, hol a határ.
Hát,nem egy úriember az biztos.
Én is kiakadnék, ha megtudnám....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!