Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miből tudhatom meg, vagy milyen jelekből látszik az, hogy a pasim már nem szerelmes belém, és csak azért maradt velem, hogy legyen kivel lefeküdnie?
ja a lényeg lemaradt.
szóval végül ezért nem kisért ki, mert elvileg fáradt volt, de ennek ellenére még vagy 3 óra hosszát gépezett.
Nem csak azért van veled, hogy legyen kivel lefeküdnie, hanem azért mert komfortosan elvegetál melletted, jól érzi magát és valószínűleg lusta is lenne mást keresni. Ezzel nem mondtam újat, előttem is nagyon jól leírták.
Gyakorolva egy kis önkritikát, én nagyon hasonlóan viselkedtem az (egykori) barátnőmmel, annyi különbséggel, hogy le voltam terhelve szellemileg főként, sok volt a stressz és kevés volt a szabadidőm, illetve mi már a 3. évben voltunk (együtt is éltünk). Amikor lett volna rá energiám, hogy programot csináljak vele, meglepjem valamivel, beszélgessek vele, próbáljam megérteni az ő nehézségeit vagy csak belelátni a mindennapjaiba, akkor sem tettem, vagy csak nagyon felszínesen. Összességében hibáztam, de hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a szerelmes sem voltam már (de szerettem nagyon és ragaszkodtam hozzá). Na nekünk ez is bőven elég volt a szakításhoz, sőt lényegében elhagyott másért. Amiket itt korábban leírtál, szerintem negatívabb viselkedés mint az enyém volt.
egyébként nem rég írt nekem, hogy ha találkozunk, akkor másnap is legyünk együtt
tőle ez egy csoda
Azok alapján, amit írsz, érzi, hogy baj van, és próbálkozik.
A különböző kommunikáció ellenére én falhoz állítanám, hogy ezt érzed, a szakítás határán mozogsz, szerinte menthető-e a dolog. Ha szeret, észbe fog kapni. Ha vállat vonogat, akkor megkönnyíti a dolgod.
Szerintem is elvan a langyos vízben. A pasik nagyon szeretik ezt, hogy már tenni nem kell a kapcsolatért, mert a nő megijed és rendbe akarja tenni, de szex még van, sőt mindent megtesz a csaj érte. Amikor úgy érzi, keres mást és akkor lép.
Ha már kimondja hogy nem érzi, hogy szeret-e, akkor gond van, én kiadtam volna ekkor az útját!
A nem kezdeményezés is gáz. A pasi, ha szeret, szerelmes (főleg még csak 1 év 10 hó után) akkor kezdeményez, le akar venni a lábadról! Elmondja ezerszer hogy szeret, veled akar lenni, mit szeretne csinálni, tervez, meglep. Ennyi idő után még rózsaszínnek kéne lennie, nem pedig az elveszített bizalom dolgozni!
Szokott beszélni a jövőről, de az is elég: nyáron mit csináltok? Családnak bemutatott? Ott hogy kezel?
Nyáron régebben sokat mentünk el erre-arra.
A családjának hamar bemutatott, kb 3 hónap együttlét után. Mindenkivel jól kijövök, szívesen látnak.
A családja előtt úgy kezel, mintha én lennék neki az egyik legfontosabb és ott úgy mutatja, hogy szeret. Bár az utóbbi időkben, ez is kezd kopni. :-/ (kb 1-2 hónapja)
Igazából kb fél éve sokat terveztünk a jövőn.
Most már semmit nem akar szerintem :S
1x se hozza fel, ink én, de már nem lelkesedik érte, csak úgy csinál, mintha lelkesedne. Ettől félek a legjobban, hogy csak tartogat, míg nincs neki "jobb" nője.
Múltkor megkérdeztem, hogy komolyan akarja folytatni, vagy csak tartogat míg nincs másik? A válasza: ühüm (ő az első részére értette, mert visszakérdeztem) Nem olt valami meggyőző. :S
Nem tudom néha kiigazodnia viselekedésén. 1x azt bizonyítja, hogy én vagyok neki a legfontosabb és velem akarja leélni az életét, máskor meg azt, hogy mindjárt elhagy és vagy egyedül, vagy mással folytatja, mert más szerinte nem problémás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!