Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férjekhez szólna a kérdésem, ti elhidegülnétek a párotokról ha felszedne szülés után pár kilót? Vagy szólnátok neki? Jelenleg 168 cm és 78 kg vagyok. Előtte se voltam vékony. Olyan 70kg körül.
Nem vagyok férfi, de azért azt javaslom, hogy igyekezz lefogyni ahogy a gyerek és szoptatás mellett időd engedi. A második/sokadik gyerek miatt mondom, ha vállaltok. Mert ha a következőt 80 körül kezded, akkor megint felszedsz és csak egyre nehezebb lesz leadni.
Egyébként kétlem, hogy bárki elhidegülne emiatt a párjától. Persze nyilván sokan örülnének neki, ha 1 éven belül anyuka visszanyerné az alakját, de hogy szülés után emiatt bárki elhidegülne, azt kétlem.
Szólnék neki. Ez persze nem jelenti azt, hogy varázsütésre elvárnám a fogyást, valamint ez természetesen azzal jár, hogy támogatom is benne.
Például hetente 2x apás nap van, akkor el tud menni edzeni, az értelem szerűen nem működik, hogy "drágám, vidd a háztartást, neveld a gyereket, és mellette fogyjál is kérlek, mert én nem érek rá a meccs miatt"
Kérdező, őszintén, jobb lett volna ha azt mondja, hogy "Dehogy drágám, hát teljesen rendben vagy így is!" ?
Szerintem nagyon jó, hogy őszinte volt. Ettől még minden bizonnyal kíván és nagyon szeret téged, de ha egyszer jobban tetszenél neki 10 kilóval kevesebben.. Úgy ismert meg, úgy szeretett meg, és persze nem fog azonnal kiábrándulni belőled, de nyilván jobban tetszenél neki, ha lefogynál egy kicsit.
Szerintem ezt ne vedd a szívedre. Téged is zavar, tenni is szeretnél érte, épp elég ha ezt látja a férjed. Tudja hogy teszel ellene és biztos sikerülni is fog. Ne aggódj, nem fog elhidegülni tőled.
Sokkal rosszabb lenne szerintem az, ha hazudott volna és akkor te is kifogásként minden alkalommal felhozod magadnak, hogy de hát igazából így is jó vagyok neki.. Aztán soha nem adod le azokat a kilókat, amik nem mellesleg téged is zavarnak.
Azt gondolom, hogy nagyon jól tette, hogy elmondta ezt neked. (Egyébként pedig megkérdezted tőle, tehát gondolom fel voltál készülve mindenféle válasznak és nem csak egyet akartál elfogadni, ami neked a legjobban tetszene.)
A lényeg, hogy emiatt most ne érezd magad szarul! Így is nagyon szeret téged, nem fog elhidegülni, de jobban tetszenél neki úgy, ha leadnál egy keveset belőled. Téged is zavar, te is jobban éreznéd úgy magad. Szerintem elég egyértelmű a megoldás. :)
#3
A vonzalom nem elhatározás kérdése, ugyanígy a kisugárzás sem. Tehát, ha nem vagy (annyira) vonzó, az hűsítően (hideg irányba hat), ugyanakkor a személyes varázs ezt ellensúlyozhatja. A gond ott van, mikor valaki a párja elé helyezi a gyereket, plusz még a külsejét is hanyagolja.
Persze ez a másik oldalra is igaz.
Valakibe - külső/belbecs - szerettetek, ha ez elfogy annak lenni, pontosabban az évekkel rossz irányba változik, halad sokat, akkor lehetnek gondok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!