Ti szerelmesek vagytok a párotokba vagy csak úgy elvagytok vele?

26 éves lány vagyok. Volt sok kapcsolatom, meg sok "kalandom", amit én kapcsolatnak szántam, de végül a jobb belátás rövidre zárta őket. SOHA nem voltam szerelmes, és valószínűleg nem is leszek. Egyszerűen nem ilyen lelki alkat vagyok, és végighallgatva 10 év pasis sztorijait a barátnőimtől, mostmár egyáltalán nem is vágyom erre az állapotra.

Nálam nem fog előfordulni soha az az érzés, hogy a szerelemtől kicsit elvakított évek, hónapok után jól meglepődök, hogy kivel is járok / élek tulajdonképpen, és magának a kémiának a megszűnése sem fog kérdőjeleket felvetni bennem az ügyben, hogy vajon a megfelelő emberrel töltöm-e az életemet. Látom itt is sokan vannak, akik ez utóbbit megtapasztalják, és ahogy elnézem, aggódnak is egy kicsit, vagy legalábbis nem tudnak mit kezdeni a helyzettel. Én megspóroltam ezt az aggodalmat.

Most egy éve vagyok a jelenlegi párommal. Belé sem voltam soha szerelmes, a kapcsolat kezdetén lévő izgalmakat (érdeklem-e, felhív-e, van e más valaki neki a láthatáron) nem nevezném ugyanis szerelemnek. Szóval vele vagyok, és jól eléldegélünk, társak vagyunk a hétköznapokban, barátok hasonló érdeklődési körrel, hasonló intelligenciával és műveltséggel. Én ezt a "jól elvagyunk" állapotának nevezem, szerelem nélkül. A hosszan tartó békében és szeretetben eléldegélésnél nem kívánok többet.

Az kivételes, hogy egy pár életük végéig lángoló szerelemben éljen. Kérdezzétek csak meg a nagymamát meg a nagypapát, nekik van mit mesélni!