Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Élvezem a magányt. Én vagyok az egyetlen?
Egy darabig nem figyeltem fel erre, később pedig nem zavart a dolog, újabban viszont (a politikában is egyre inkább előkerülő téma miatt) sokat foglalkoztat.
A leghosszabb kapcsolatom másfél év volt, volt 1 éves is és olyan, ami hónapokig tartott. (hosszabb, rövidebb) Kivétel nélkül mindegyik alkalommal elkezdtem unatkozni a kapcsolataimban. Próbálkoztam ezzel a "javítsuk meg" dologgal is, de csak rosszabb lett és kínosabb a végére. Arról van szó, hogy ha elmúlik a kezdeti lángolás nem élvezem annyira együtt töltött hétköznapokat, olyan érzésem van, hogy egy idő után nincs mit mondanunk egymásnak és képtelen vagyok igazán elmélyülni a párkapcsolatokban, pedig néha úgy érzem igényem lenne rá, csak nem a hagyományos értelemben. Mivel olyan foglalkozást választottam, ami leköti az ember idejének nagy részét, nagy odafigyelést és tudást igényel, a napi teendőim között nehéz időt is szakítanom a páromra, de ha szűkében vagyok, mindig tőle venném el inkább, mint a munkámtól, vagy a tanulmányaimtól. Jelenleg közel 1 éves kapcsolatom van, nagyon egy hullámhosszon vagyunk, minden szempontból tökéletes lehetne számomra, de úgy érzem van bennem egy áthidalhatatlan fal, amit eddig nem is akartam ledönteni.
Ha egy mondatban akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy fáraszt egy hosszútávú kapcsolat. Számomra elképzelhetetlen, hogy a barátnőim sok éves, akár első kapcsolatukban vannak és boldogok. Nem nézem le őket, ez biztos fantasztikus, de elképzelhetetlen.
Nem arról van szó, hogy a promiszkuitást helyezném előtérbe, mert sajnos volt szerencsém olyan partnerhez, akivel nem jártam együtt, csak viszonyt folytattunk és baromira nem jön be nekem a dolog, személytelennek és üresnek tartom, mindazonáltal teljesen el tudom különíteni magamban az érzelmeket és a testiséget.
Rgy darabig azt hittem, hogy ha "megkomolyodom" máshogy fogom látni, de visszagondolva majdnem az összes kapcsolatomból én menekültem el/meg lehetett volna oldani, ha akarom. Kompromisszumra is képtelen vagyok. Észrevettem, ha kellemetlenséggel járna a függetlenségemre nézve egy dolog, inkább az embertől válok meg, mint meggyőződésemtől. Az élet minden területén ilyen vagyok, képes vagyok a fejemmel gondolkodni, ha tudom, hogy érzelmi alapon dönteni nem célravezető. Pl ha meglátok egy haléktalant aki kéreget és alkohol szaga van, nem érzek sajnálatot, csak feldühít.
Már arra is gondoltam, hogy ez egy mentális és szociális betegség. Abban biztos vagyok, hogy vannak mély érzéseim, de vagy nem ismerem fel őket (nem tudom hova tenni), vagy teljesen más kontextusban és milyenségben élem meg őket, mint a körülöttem élők. Nem használok kegyes hazugságokat, ebből mondjuk vannak konfliktusaim időnként. Rosszul viselem, ha megérintenek pl idegenek, vagy akár barátok/rokonok is (ezt egy olyan férfitól tűröm el, akinek idővel fogadnám a közeledését), mindig be tudtam illeszkedni bármelyik társaságba (sok haverom van), de a mostani párom, akinek ezt életemben először el mertem mondani, rávilágított, hogy igazi barátaim sincsenek. Valóban nincs senki a világon, akire bármit rábíznék, pláne nem az életem. Tele vagyok titkokkal és nem érzem tehernek.
Gyereket sem szeretnék, szerintem borzalmas anya lennék és semmiféle vágyam nincs rá. Ha meglátok egy babát az utcán, nem kezd el nyúlni a képem, meg folyni a nyál a számból, maximum mosolygok, ha rám nevet , de nem szorul össze a szívem meg egyéb csodaságok..
Az igazi kérdésem nem az, hogy ez normálisnak mondható e, meg hogy ki gondolja, hogy evolúciós zsákutca vagyok-e, inkább az, hogy vannak-e rajtam kívül, akik így élik az életüket? És, ha igen, hol? :D (a diliházon kívül) Illetve, mit tehetnék, ha nem vágyom hagyományos párkapcsolatra, de alkalmi szexuális kapcsolatra sem ?
N/23
Úgy gondolom ez azért van, mert eddig még nem találkoztál az "igazival"...akit igazán szeretsz, akiért félre tudod rakni (úgy, hogy észre sem veszed), a "meggyőződéseidet....
Amúgy én sem vagyok olyan, aki egy kisbabától nyáladzott, sőt, semmit se váltott ki belőlem ismerősök gyereke se, nem tudtam velük mit kezdeni, mig nem lett sajátom. Ez még nem mond tehát semmit.
Úgy kb. 3x fele sokat fogsz változni.
Elég savanyú nő lehetsz. Valamiért nem vagy szimpatikus. Én aktív vagyok, elunnám magam hamar melletted.
Nincs ezzel baj, élj a terveidnek, vágyaidnak, csak később se panaszkodj majd, amikor a barátnőid babáznak, hogy neked ez nem jutott ki. Egy kapcsolat két emberen áll vagy bukik. Neked is kötelességed beleadnod energia szintjén is, nem csak a partnernek. De ha ehhez nincs affinitásod, kedved, akkor neked nem való a kapcsolat. Nincs gond ezzel.
Nagyjából magamra ismerek ebben a leírásban. Én úgy döntöttem, hogy tartózkodom mindenféle viszonytól. Laza kapcsolatra nem vágyom, komoly kapcsolatot meg nem tudnék elviselni, illetve másnak sem akarok kellemetlenséget okozni (de főleg magamnak nem). A tündérmesékben meg, hogy találok valakit aki komolyan gondolja, de képes is elviselni a furcsa dolgaimat, nem hiszek. Nem igazán érné meg nekik a komoly kapcsolat kötöttsége annak előnyei nélkül (amikre ugye én nem vágyok - gyerek házasság, stb). Nekem ez egyelőre megfelel.
24L
A frigides kommentre inkább nem reagálnék.. :D
Kedves 3. nem tudom mit értesz az alatt, hogy aktív vagy, és unatkoznál mellettem (?), hacsak nem teszel egyenlőséget az aktív életmód és a gyerekvállalás közé.
Ha valami nem vagyok, akkor savanyú, vagy inaktív. :) A szimpátia szubjektív, szép napot.
Mert azt érzem a kérdés kapcsán, hogy neked az Isten sem lenne elég. Tehát ha egyoldalú a törekvés, miért is akarnék én beleáldozni energia szintjén is a kapcsolatba anyagiak mellett is. Te el vagy a magad által kreált kis belső világodban. Másrészről a karrieredbe menekültél, ennek valami korábbi okai lehetnek. Talán otthoni rossz minták is közrejátszottak?
Elzárod magad az érzelmektől, mint egy önsorsrontás szociális téren. Kéne ide egy kis önismeret, önelfogadás. Valamiért nem akarod magad előtt megnyitni az érzelmeidet. Elfojtás, tagadás? Ilyesmi is állhat itt a háttérben.
Kedves Utolsó,
Nem emlékszem, hol írtam olyat, hogy elvárnám bárkitől is, hogy ha én 0 energiát fektetek a kapcsolatba, akkor ő másképp tegyen. Egyrészt, leírtam, hogy belátom, hogy az én éretlenségem, illetve problémáim miatt szakadt meg jópár kapcsolatom, másrészt, arra sem emlékszem, hogy írtam volna, hogy nem teszek hozzá a kapcsolatomhoz mindent, amit tudok, vagy nem adom bele magam. Azt írtam, hogy amikor elérkezik a "megdöglött a kutya de tartsuk meg dísznek" fázis, amit az emberek valami elromlott megjavításának hívnak, gondolok arra, mikor nem működik a beszélgetés, a szex, nagyjából már semmi, csak hogy elmondhassák, hogy ők nagy erkölcsös emberek, szenvednek évekig rossz kapcsolatokban. Na, olyannal is próbálkoztam. Programokról kezdve, kettesben töltött időn át, szerintem ami elveszett, azt nem hozza vissza semmi.
Anyagiak? Itt szerintem már nagyon dühös lehettél rám, vagy a világra, ki tudja.. :D
Sajnos nem nyert. Hagyományos családmodellben, boldog, ma is házasságban élő szülők mellett nőttem fel. + a nővérem és egy-két háziállat :) (de gondolom itt jön majd, hogy biztos elkényeztettek, azért vagyok ilyen kis elbacarintott.. a gondolatmeneted követve :D)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!