Lehet jövője az ilyen párkapcsolatnak? Legyek erős és kitartó még 3-5 éven keresztül?

Jó, oké, megjöttek a kommenthuszárok, taps a segítőkészségeteknek. (Tisztelet a kivételnek.)

Nézd, az embernek reálisnak kell lenni. 3-5 év nem rövid idő, az biztos... Mi a párommal 2 évig voltunk távkapcsolatban. És van rá esély, hogy még leszünk is. Ő Európa túlfelén, én Budapesten, 2000 km közötte. 19 voltam, amikor összejöttünk, ő 24. Nagyon nem volt könnyű, mert igen, ez nem olyan, hogy felülsz a buszra bármikor.. Repjegyeket kell nézni előre, számolgatni, rendezni az ember életét, hogy el tudjon utazni 3-4-5 napra. Mindig én mentem, mert ő a munkájából fakadóan csak 1-2 napra szabadulhatott volna el, én egyetemista lévén rugalmasabb voltam. De ezt pont tudjátok.

Én is feltettem a kérdést néha, hogy meddig bírjuk ezt, amikor hajnali 2kor keltem, hogy elérjem a reggeli gépet, vagy amikor visszafelé, a búcsú után átmentem a terminál kapuján. Volt minden, sírás, szomorúság, egyszer még pánikroham is. Havonta egyszer találkoztunk így néhány napra, de olyan is előfordult, hogy kint töltöttem 1-2 hetet. Lett a dolgoknak egy ritmusa, például a hajnali kelést és tömegközlekedést a reptérre kifejezetten megszerettem, sajátos volt a hangulata. Azt is, hogy sok helyre eljutottunk együtt. Hogy amikor együtt voltunk, azt maximálisan megéltük, kihasználtuk minden percét.

És őszintén? Egyértelmű volt, hogy hűségesek vagyunk egymáshoz, ahogy az is, hogy nem fogunk szakítani. Mert mi megtaláltuk egymást, és nem akartuk/nem akarjuk elengedni ezt. Sosem fordult meg igazán a fejemben, hogy a távolság miatt szakítsak vele, ahogy neki sem. Előbb került szóba az, hogy minden felrúgok itthon és kiköltözöm hozzá...

Az idő pedig közben telt. Mindketten éltük a saját életünket, közben vártuk a találkozókat, és repültek a hetek. A sors úgy hozta, hogy június óta együtt élünk, itthon Budapesten, mert úgy alakult, hogy a munka ide szólította. Ám életmódjából fakadóan mindig egy évre tud csak tervezni, nem tudjuk még, a következő évet itt tölti-e, vagy 4000 km-rel arrébb. És nehéz a bizonytalanság.

De tudom azt is, hogy nem fog változtatni semmin. Már az elején megegyeztünk, hogy mindkettőnk számára fontos a karrier, ezért dolgozni szeretnénk érte... Ezért is döntöttem úgy, hogy a mostani diplomám után folytatom mesterszakon. Ebben maximálisan támogat. Mint ahogy én is őt abban, hogy ha van lehetősége fejlődni, akkor menjen... Maximum, repkedek még néhányat.

Nézd, fiatal vagy még, az elején mindennek. Egyáltalán nem biztos, hogy vele fogsz megöregedni. De az sem, hogy nem. Felesleges most azon aggódnod, mi lesz majd az iskola után, meg mi lesz ha így, mi lesz ha úgy... Azon majd gondolkodj akkor! Egy nyelvet nem nehéz megtanulni, és új országba be lehet integrálódni. Nem a Marsra kell menni... De ez nem a jelenkor problémája. Iskolát, mestert lehet máshol is végezni, stb. Ezek csak aggodalmak, kifogások. Én azt mondom, hogy ne hallgass senkire, csak saját magadra. Rám se. Te érzed, hogy meddig bírod. Ameddig igen, addig csináljátok... Tudni fogod, ha nem megy tovább. Aki fanyalog, annak mondd meg, hogy a szeretet nagyobb, mint a kételyek, és tartsa ezt tiszteletben, ha pedig nem tud támogatni, akkor inkább hagyjon. Én ezt mondjuk nem kaptam meg senkitől, mert látta mindenki, hogy olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja. Egy percig nem éreztem önsanyargatásnak vagy szívatásnak. Ha választani kell, hogy Ő messze, vagy bárki más a közvetlen közelemben... Érted. Olyan sok randim volt előtte. És annyira nem fogott meg senki más. Egyértelmű a válasz. Attól, hogy valaki itt van egy köpésnyire, még nem értékelődik fel...

Mondom ismét, fiatal vagy, Te érzed, mit szeretnél. Élni, ismerkedni, vagy fenntartani ezt a dolgot. Mert az igaz, hogy kell érte áldozatokat hozni... Te tudod, Neked megéri-e. De én azt javaslom, ne parázz rá, tartsátok, ameddig bírod/bírjátok, ne a jövőn aggódj. Ja és skype-on remekül lehet társasjátékozni is. :)

Bocsánat a hosszú levélért, de kikívánkozott belőlem, főleg, hogy nem kaptál túl sok magvas kommentet. Ha bárki kérdésed van még, írj bátran! :) 22/N

A józan eszem azt diktálja, hogy ennek nincs jövője, de én is 3 éve vagyok együtt a szerelmemmel és tudom hogy ha ilyen helyzetbe kerülnék, biztos, hogy kitartanék mellette.

Őszintén kérhetsz itt tanácsot, de azt csak te tudhatod, hogy mi a legjobb döntés a számodra :)

Tudom nagy lépés de egyetemváltás, összeköltözés nem opció?