Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek hogy ne nézzem le a barátnőmet?
Több borzalmas kapcsolat után most végre összejöttem egy kedves lánnyal, aki úgy tűnik nem ver át, legalább is egy év alatt nem úgy tűnt hogy ilyen lenne. Viszont annyi a bajom hogy gazdag a családja, mindig mindent megkapott, az apja mint egyetlen lányát kb. a tenyerén hordozta. Rettenetesen el lett kényeztetve, ami nem azt jelenti hogy egy hisztis liba lenne, csak neki mindig mindene megvolt, míg nekem olyan időszakom is volt hogy kb. majdnem éhenhaltunk. Most már mondhatni jól állok, van házam kocsim, jó állásom, és nagyon nehéz volt felküzdeni magam de sikerült. Viszont idegesít az, hogy míg én hülyére dolgozom magam a barátnőm sokszor nem csinál semmit, mert jaj majd az apja úgy is kifizeti. Néha úgy érzem a munkám semmit sem ér, mert ami nekem sok munka az neki egy "légyszi apu". Sokszor le is nézem emiatt, és az ilyen dolgok miatt egyre több nehézségünk van. Nem tudom mit kéne tennem hogy jobb legyen. Sokszor szinte már ideges vagyok rá, pedig ő sem tehet semmiről. De az biztos hogy ez nem tesz jót a kapcsolatunknak. Szerintetek mit kéne tennem, hogy ne érezzek így?
26/F (22L)
Keress egy dolgos csajt.
Nekem is volt ilyen pasim mint te. Az én szüleim megtudtak nekem mindent adni és megtehettem hogy suli mellett nem kellett járnom dolgozni. A pasi állandóan cseszegetett hogy miért nem jarok dolgozni, mennyi pénzt félrerakhatnék magamnak mire bekerülök a nagybetűs életbe... bezzeg ő, ő már 17 eves kora óta dolgozik állandóan...
Rövid idő belül elhagytam. Állandóan úgy éreztem magam mint egy kis senki, aki egy ingyenélő, nekem erre nem volt szükségem, miközben nem én tehettem arról hogy az ő szülei szegények voltak és korán elkellett mennie dolgozni.
Ő azért dolgozik? Milyen pozitív tulajdonságai vannak még? Ha lehet, azokra koncentrálj.
26/F
Szakítsatok, ha nem tudod ezt elviselni. Később csak nagyobb problémáitok lesznek. Amúgy bocsi de hogy lehet lenézni valakit azért mert a családja elég sokra vitte és nem sajnálják a lányuktól?
Mondjuk az elég gáz, hogy nem száll bele a költségekbe, főleg így, hogy simán tudná fizetni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!