Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mitől megy csak úgy tönkre egy boldognak tűnő kapcsolat?
Le vagyok döbbenve, mert az ismeretségi körömben ismertem egy párt, akikről azt gondoltam biztos sokáig együtt maradnak. A srác legalábbis úgy adta elő, látszott nagyon szereti a csajt, nem egyszer eldicsekedett vele hogy mennyi minden helyre elvitte (legalább 5 féle helyet elsorolt, hozzá rengeteg fénykép az oldalán), hogy legutóbb szülinapjára vagy 6 féle drága ajándékot vett neki és hatalmas, drága tortát, gyereket tervezett a csajjal és hogy feleségül veszi, úgy emlegette mint a menyasszonyát, mindig kajával várta ha a csaj dolgozni volt ő meg otthon volt.
Szóval én a srác elmondása alapján azt hittem hogy dúl a szerelem, boldogok, és hogy sokáig együtt maradnak, látszott rajta oda van a csajért.
Aztán nemrég hallom a páromtól, hogy egyik nap a csajjal összefutott, és tőle tudja olyan 10 napja szakítottak. :-O Úgy meglepődtem, szóhoz se jutottam, pont ők?? A csaj azzal indokolta, hogy elege van a baromságaiból, mert elég sok hülyeséget csinált. Azt nem mondta el legutóbb mit csinált amiért ennyire kiakadt.
Azt mondjuk tudtam a srácról, hogy kissé idétlen a stílusa, nekem a humora (de más szempontból sem) se jött se, néha már sok volt belőle (fárasztó), és igen, csinált hülyeségeket (az összesről nem tudok csak 1-2-ről), ilyet pl. hogy mikor a barátnője egyik alkalommal melózott, ő otthon szívott és beájult, a b.nője sehogy se tudta elérni. Egy haverja beugrott hozzá, addigra felébredt, és úgy adott neki cigit mikor kért meg se mondta mi van benne de az meg rosszul lett tőle...És a b.nője arra jött haza, hogy az a haver a kanapéjukon fekszik és mentőért könyörög. :-O (Persze túlélte nem kellett mentőt hívni). (Ez még tavaly történt). A másik hülyesége az volt, mikor egy ismerőse kocsiját kölcsönvette, és a kulcsot bezárta az autóba....Úgy kellett szétfeszíteni (nemrég történt).
Azt tudtam a srác csinál(t) hülyeségeket, de azt gondoltam mivel olyan 2 éve vannak ill. voltak együtt már elfogadta és tolerálja a hülyeségeit. Főleg hogy ők elmentek külföldre, mikor kimentek rengeteget veszekedtek, semmiségeken is, már mindenki azt rebesgette hogy nem tart sokáig a románcuk....Mégis együtt maradtak, egy éve vannak itt kint, és most szakított vele a csaj.
És durva. Azt kell tudni a csaj határozott, domináns típus, nagyszájú, a srác csöndesebb, bár kissé flegma és gyerekes.
A srác nem tette túl magát, még reménykedik hátha a csaj meggondolja magát....
25 f és 21 l a volt pár.
Szóval hogy lehet, elvileg szeretik egymást, az egyik jobban akarja és még mindig szereti, a másik meg egyszerűen csak kilép??
Bocsi mert hosszú lett.
Amit előttem írtak, az is mind lehetséges. De van más verzió is. A szerelemhormon ugyanis jellemzően két év alatt bomlik le. Hogy mi marad utána, az esetenként változó, itt most abba nem mennék bele. A lényeg az, hogy elmúlt a l'amour.
Aztán van itt más is. A kapcsolatok két színtéren játszódnak. Van egy, amit mindenki láthat, és van egy másik, ami csak kettejükre tartozik. Nem tudhatod, hogy ebben a másodikban mennyire passzoltak össze. (Pl szex.)
Ha már példának hoztad a szexet, a srác (bár nem kérdeztem és úgy gondolom ehhez tényleg semmi közöm) azzal is dicsekedett milyen forró és intenzív a szexuális életük, és az enyémről is kérdezett, élcelődött mi az hogy én nem beszélek róla.....(Én erről senkinek nem mondok semmit).
Lehetséges sokkal több oka volt annak hogy a csaj szakított vele.
Igen ez tény kb. 2 év alatt elmúlik a szerelem, de talán nem mindenkinél. A csajnál lehet elmúlt, de a srác most is szerelmes posztokat oszt meg neki az oldalán....És írja neki mennyire szereti....Részéről nem múét el két év után sem. Ez hogy lehet? :( Ha a srácon múlna még mindig együtt lennének.
sokan mást mutatnak a külvilág felé, amolyan megfelelési kényszerből.
a 4 fal között meg mindennaposak a viták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!