Valóban az igazi lehet, vagy csak volt, és elment mellettem?

Én nagyon szeretek valakit.Néha úgy gondolok rá, hogy ő a kimondatlan igazi. Két kerek éve ismertem meg. Első látásra éreztem, hogy vmi vonz benne, van vmi ami miatt ő különleges. Elkezdtünk beszélgetni, és félmondatokból is értettük egymást. Érezni kezdtem, hogy ő azért egy kicsit más, mint a többi, akire eddig azt hittem, hogy szeretem. Sosem mondtam ki, h mit is érzek.Majd hirtelen elkezdtem inni, hátha attól a gátlásaim is odalesznek, de nem sikerült. Egyszer, amikor azt játszottuk, hogy ki bír többet inni, elmondta, hogy szeret, de természetesen nem hittem neki, mert sorra ette a nőket. Aztán eljött a szülinapom (ami épp most lesz) és persze volt buli. Ő nagyon beivott, és lelökött a színpadról. Erre én is mindent összeittam. Elkezdtem futni és elcsúsztam, sokkot kaptam, és összevissza beszéltem, vmi nem létező betegségről. Ő megijedt.Hívta a szüleit. Ezek után próbáltam vele beszélni, de ő nem reagált. Erős depresszió ütötte fel a fejét nálam, ami még mindig tart. Most szilveszter óta ugy ahogy már beszélünk. Mindig megölel, és megsimogat, amikor vhol találkozunk. Amikor megbeszéltük a tavalyi dolgokat, akkor is csak átölelt, és nem engedett. A legjobb barátja elmondta, hogy régebben tényleg szeretett, de vajon most is? Mit tegyek? Az érzések nálunk mindig is kimondatlanok maradtak, csak egy egy csókban, ölelésben nyilvánult meg (nálam), de én sem meg ő sem értjük meg ezt...én félek..