Mennyire jellemző egy párkapcsolatban, hogy a felek a fölösleges programhajkurászás helyett otthon lazítanak, pihennek, lustálkodnak?

Én is az arany középút pártján állok. Egy párkapcsolat akkor működik, ha mindkét fél beleteszi a maga energiáját, szeretetét és szellemi (és anyagi) tőkéjét a közösbe. Ha a kapcsolat jól működik, akkor semmi sem kényszer, minden megbeszélhető.. És mindkét fél jó érzéssel jön ki a helyzetből.

Én szeretek otthon kucorogni, társasjátékozni, videojátékozni (na jó, nem vagyok benne túl profi :) ), pókerezni (abban annál inkább), filmezni, beszélgetni, főzni.. Szerintem ugyanis az ideális kapcsolatban mindig van miről. De nekem az is öröm, ha a másikkal csak ülünk egymás mellett és csendben olvasunk.. Mert együtt vagyunk, és az az idő már nem mehet kárba.

Viszont néha kimozdulni is öröm, elmenni egy kiállításra vagy koncertre (a buli nem az én műfajom), felfedezni egy új gasztrocsodát, sétálni a Duna-parton, beköltözni néhány órára egy könyvesboltba (szörnyű, tudom), akár vásárolgatni vagy nézelődni, elutazni valahová, elmenni együtt sportolni.. A sor végtelen.

Ha nem akarsz kimozdulni, ne az anyagi része legyen az indok.. Ha okosan csináljátok, ez nem jelenthet gondot. Lényeg a kreativitás. Sosem vetett fel a pénz, de egy fagyi azért bármikor beleférne. Igen, én sem gondolom, hogy mindent a pasi fizessen.. Az emancipált fajtámat. 22/N

Ahogy már írták, aranyközépút! Nekem volt olyan barátom, akivel csak otthon ültünk. 4 évig voltunk együtt, de mivel első barát volt minden téren, így elég sokáig tűrtem, hogy igazából minden együtt töltött idő abból állt, hogy elmentem hozzá, befeküdtünk az ágyba és filmet néztünk vagy sorozatot és ennyi. Olyan egyszerűen kitalálható programra se jött el velem, mint az őszi nagy vásár a városban, ami kb a házuk előtt volt, mert fúj, emberek. Barátokkal nem találkoztunk (btw el is maradoztak és szakítás után évekbe telt újra építenem ezeket a kapcsolatokat vagy újakat). Szakítás előtt végig gondoltam milyen közös programjaink voltak és a legemlékezetesebb a hétvégi telkükön az őszi szőlőszüret volt, amikor egész hétvégén dolgoztam, mert "családtag vagyok", ittam egy pohár mustot és ennyi, bort sose kaptam, nem is kóstoltam és utána tavasszal egyértelműnek vették, hogy megyek kapálni, veteményezni. Volt is sértődés amikor nem mentem, mert éppen nyelvvizsgáztam az meg minek, úri luxus... (kellett a diplomához):D

Szóval a kapcsolat végére elegem lett, hogy csak otthon ülünk és kb mohás a hátam vagy ingyen munkaerőnek néznek. Később találkoztam a mostani párommal és tudod mit? Szoktunk otthon ülni de ki is mozdulunk. Kirándulunk a fél órányira lévő kiránduló helyeken, vagy csak ténfergünk a városban. Ha van valami nagyobb rendezvény néha kimegyünk. Eljön velem vásárolni és érdekli, hogy mit veszek fel, nem intézi el annyival, hogy minden jól áll, szóval minek jöjjön. De utána számolva egy hónapban maximum egyszer van olyan, hogy rendezvény, vagy pár barát átjön társasjátékozni. Legalább egy hétvégén ki se dugjuk az orrunkat a lakásban. Két hétvégén pedig egyik nap megyünk pl sétálni vagy nagybevásárlást intézni másik nap "döglünk". Nem is vágyok többre, így tökéletes. És szerintem ha nem egy hiperaktív pörgős lányról van szó, akkor általában ez az átlag. Vannak olyanok akiket nem lehet lelőni és állandóan menne valahová, de nem ők a többség, és ők megtalálják azt az embert, akivel tudnak menni.

Én nem fizetem magamnak! Már amikor közös kassza lett akkor is a férfié a lehetőség, higy "Ő fizet". És elegáns! Max néha vicces ha nálam a pénz és suttyomban gyorsan oda adom!

De amig udvarolt bizony meghívott! Ahogy azt kell és ahogy neveltek minket! ;D