Óvodás korban is szokott olyan lenni, hogy egy gyerek szülinapi zsúrt rendez otthon, vagy csak az iskolás időre jellemző?
Mi nagycsoportban tartottunk először a lányomnak bulit, mikor 6 éves volt.
A fiam most kiscsoportos, és miután látja a nővérétől, természetesen ő is szeretne bulit. Úgy gondoltam, hogy a névnapját tartjuk meg, mert az van nyáron (akkor lesz 4,5 éves), és max 4 gyereket hívunk el, de szülővel együtt. Ilyen kicsikért még egyedül nem mernék felelősséget vállalni.
Én nyolcadikos vagyok, de régebben emlékszem, hogy a mi csoportunk tartott :) Talán középső csoportban lehetett az első zsúr, egy játszóházban, ami nagyon nagyon jó volt :D Aztán mindig a mekibe mentünk szinte :))
14/L
A lányom 3évesen ment oviba. Kiscsoportba még nem, de most középsőbe már tartottunk.
Tavaly még valóban se a gyerekek, se a szülők közt sem volt meg a kötődés, a kislányom nem is igényelte, és én se hívtam volna meg vadidegen anyukákat a lakásunkba.
Idén is csak még mini zsúr volt, de szuper volt ezekkel a paraméterekkel.
3meghívott gyerek anyukástúl+ 15- 16h-ig, utána irány a játszó.nekünk nincs kert.
Feldíszítettem a lakást, énekeltünk, tortázás, kicsi játék.
Untig elég volt a 4gyerek.
A maradék rágcsát, tortát, szörpit levittük a játszóra, és ott elvoltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!