Meleg/biszex fiuk. Mesélnétek eddigi kapcsolataitokról?

Az én történetem középiskolában kezdődött. Kb. 12 éves korom óta tudtam, hogy a fiúk jobban érdekelnek, mint a lányok, de sosem volt senkim, és úgy igazából nem is értettem, mit jelent ez az egész.

Szal volt egy srác az osztályban, igazából első két évben észre se vettem, visszahúzódó, csendes alkat volt. Aztán harmadikban úgy alakult, hogy az éveleji "letelepedéskor" mellette kaptam helyet... fél év múlva már barátok voltunk, jól megértettük egymást, de még mindig nem gondoltam rá "úgy"... aztán egyszer csak észrevettem, hogy milyen szép szemei vannak, és lassacskán egyre jobban megtetszett. Nem tudtam, hogy meleg-e a srác, de az egyértelmű volt, hogy nem igazán érdeklik a lányok...

Hónapokon át tipródtam ezen, közben egyre jobban beleszerettem. Aztán nyáron nem láttam két hónapig, és jobban hiányzott, mint eddig bárki... akkor tudtam, hogy lesz ami lesz, lépnem kell. A negyedik évet így azzal kezdtem, hogy szerelmet vallottam neki - az iskolai könyvtárban voltunk, napközben elég kihalt, így tudtunk beszélgetni anélkül, hogy bárki megzavart volna. Utólag belegondolva ez eléggé necces helyzet volt, mert nem tudtam, hogy fog reagálni, tönkretehettem volna a barátságunkat, és igencsak kínos helyzetbe hozhattam volna magamat a többiek előtt is (senki sem tudta, hogy meleg vagyok). Szerencsére erre nem került sor, ő is hasonlóan érzett irántam :)

Utána az egész év a romantika és a lila köd jegyében telt. Sülve-főve együtt voltunk, a suliban és utána is, annyira, hogy az már a tanulás rovására ment (mindketten kitűnő tanulók voltunk, de negyedikben érezhetően csökkent a teljesítményünk, főleg azokból a tárgyakból, amik nem érdekeltek minket, nem kellettek a továbbtanuláshoz - nekem a humán, neki a reál tárgyak voltak ezek). A többiek (osztálytársak, tanárok, szülők) sejthettek valamit, de áldom őket, hogy nem szóltak semmit - nem álltunk készen arra, hogy mások előtt felvállaljuk ezt a kapcsolatot. Így úgy éreztük, a mi titkunk maradt az egész. Csak utólag, ballagás után mondtam el, egy-két volt osztálytársamnak, akikben megbíztam. Iskolán kívül is csak a legjobb barátom, illetve később a családom tudott róla.

Szóval így telt a negyedik év... a szalagavatón, mivel jóval több fiú volt az osztályban, mint lány, sok fiú nem táncolt - mi sem, rosszullétre hivatkozva korán le is léptünk, és úgy, ahogy voltunk, öltönyben-nyakkendőben kimentünk a város határában álló, elhagyatott romkastélyhoz, és ott pótoltuk be a táncot.

Szóval ez volt a negyedik osztály. Mindketten ugyanabba a városba, de különböző iskolákba adtuk le a felvételi kérelmet, mindkettőnket felvettek első helyen.

Sajnos a további évek nem voltak se ilyen sikeresek, se ilyen romantikusak... mindketten megküzdöttünk azzal, hogy boldoguljunk az idegen városban, nekem ráadásul már el is kellett tartani magam, így az egyetem és a munka mellett aludni is alig jutott időm, ami a szerelmi életemet is kikezdte. Ettől függetlenül volt sok szép közös pillanatunk, de érezhetőbben lazábbá vált a kapcsolatunk. Aztán másodévre bevezették a diákhitelt, akkor könnyebbé vált az élet, többet is voltunk együtt.

Sajnos ebben az évben szép lassan elmúlt a lila köd, és rájöttünk, hogy igazából nagyon is egymás idegeire tudunk menni. Annak azért örülök, hogy nem rendeztünk veszekedős-drámázós jeleneteket, amikor eljött az ideje, minketten beláttuk, hogy a legjobb véget vetni a kapcsolatnak... azóta is barátok vagyunk, bár már ritkán beszélek vele, de ugyanolyan jókat tudunk beszélgetni, mint a kapcsolatunk elején.

Szóval ez az én történetem. Azóta volt más szerelem is az életemben, de ez volt az első, ez az, amihez a legkedvesebb emlékek fűznek. Aki végigolvasta, annak köszönöm :)

(27/F)