Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mikor leszek újra szerelmes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mikor leszek újra szerelmes és nem fogok már gondolni Rá?

Figyelt kérdés

Igazából kicsit bonyolult a helyzetem, remélem megértitek. (Csajból vagyok :P )

Tavaly tavasszal jártam két hónapot egy fiúval. Mellette úgy éreztem, megtaláltam a nagy Ő-t, ő volt a másik felem, nagyom imádtam! Mégis voltak kétségeim és így szakítottam vele. Azóta lassan már eltelt 1 év és én még mindig egyedül vagyok! Lassan már kezdek túllépni a dolgon, de valahogy "nem bírok" másba beleszeretni, és nem tudom ez mikor fog megváltozni.

Az ok: Igazából nem teljesedett úgy ki ez a dolog kettőnk között, sok minden benne maradt és én folyamatosan bűntudatot érzek és magamat okolom, mert ha nem lettem volna akkora barom, most is lehetne egy szerető barátom!

(És még nem volt "úgy rendesen" barátom!)

Valaki tud hasznos tanáccsal szolgálni nekem?


2010. márc. 7. 15:37
 1/3 anonim ***** válasza:

Én is voltam ugyanilyen helyzetbe.Csak akkor a barátom dobott engem.Én is ugyan így éreztem.Szakitásunk után még kb fél évig én is ugyanigy voltam h nem tudtam ránézni egy fiúra sem. Aztán mégis bele szerettem egymásikba.És azota együtt is vagyunk.:D Szoval..nyugii kifogod hevreni.

15/L

2010. márc. 7. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Ne magadat hibáztasd. Bár egy friss kapcsolat elején tényleg sok a kétség, ha hagytad volna kibontakzni lehet h elmúlt volna, de lehet hogy nem. Azonban ha azon agyalsz, hogy ,,mi lett volna ha", akkor nem fogsz egyhamar túllépni a dolgon. Hidd el, ha kicsit összeszeded magad, akkor előbb utóbb lesz olyan, aki szeret. A lényeg, hogy ne add fel a keresést, próbálkozz minél többet és a legfontosabb, hogy nincs okod magadat hibáztatni. Kétségeid voltak, szakítottál és kész. Ne rágódj ezen anyit. :)
2010. márc. 7. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Második, ebben tényleg igazad van, nagyon sokszor gondolok arra, mi lett volna,ha... meg akkor most mi lenne, stb!

Már azon is gondolkoztam, megkeresem és visszakönyörgöm magamat, mert így nem bírok már élni. Akkora barom voltam, de ez sem normális, hogy ennyi ideje nem tudom elfelejteni. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy nekünk lett volna együtt "jövőnk"... nem tudom.

2010. márc. 7. 19:56

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!