Én a végletekig képes vagyok kitartani egy kapcsolatban, de ezt nem értékelik. Miért?

Amikor már nagyon egyoldalú a harc, én akkor sem adom fel, a végletekig harcolok. Gyakran már a saját ismerőseim is ellenem fordulnak, és elkezdik pártolni a másik felet, hogy igen, jól csinálja, ennek a kapcsolatnak van jövője.

Miért kell az embereknek olyanba avatkozniuk, amihez majdhogynem közük nincs? Miért nem bírnak kimaradni a dolgokból? Miért kell elrontani fáradozásaimat, és tönkretenni azt, hogy küzdök??

Miért b*ssza az emberek csőrét, hogy én legalább próbálom a kapcsolatot megjavítani, kijavítani, rendbehozni! Nemhogy sokra tartanák ezt, még bántanak ezért, és elkönyvelnek mindennek őrülttől kezdve mániákuson át fogyatékosnak!

És a végén általában egyedül maradok, teljesen magányosan, és azok, akiket a barátaimnak hittem, haverjaimnak, elárulnak, befeketítenek, visszaélnek a bizalmammal.

Kihátrálnak mellőlem, nem értenek meg, magamra hagynak, ami még nem is lenne baj, de hogy szembe is szállnak velem azok, akiknek a legapróbb dolgokat is elmondtam a kapcsolatommal kapcsolatban, majd a meggyőzendő felet (esetemben lányt), megerősítik, hogy igen, ennek a kapcsolatnak nincs jövője, ne hallgasson rám, legyen kegyetlenebb, stb.

Miért jó ez? Én az energiám hatalmas hányadát, erőn felül csinálom a dolgokat, beleölök, feláldozok mindent, hogy jó legyen a kapcsolat, és mikor már kezdene rezegni a léc, és a lány kezdene engedni, akkor belepofáznak, és minden dől.

Miért van ez? Miért nem becsülik meg ezt? Miért kell emiatt lenézni, vagy emiatt bántani?

Belehalok, annyira szeretek valakit, annyira szeretném megoldani a kapcsolatot, és keresztbetesznek, és végül már úgy vagyok beállítva, mintha én lennék a rossz, a gonosz, a szemétláda… miért-miért-miért???