Hogyan értessem meg vele, hogy egy nagy se. Fenék módjára viselkedik?

17 éves lány vagyok, a barátom 22, két éve vagyunk együtt. A fő problémám az, hogy a barátom iszonyúan gyerekes. Senki másnak nem lehet igaza, csak neki, és bele sem gondolna a világért sem, hogy én vajon mit magyarázok neki. Példának okáért valamelyik nap vérig sértődött azon, hogy azt mondtam neki, hogy "eszed amennyi látszik". Szerintem ez egyáltalán nem egy olyan dolog, amiért ilyen szinten meg lehet haragudni... Mindegy, bocsánatot kértem, habár szerintem totál hülyeségen sértődött meg, de mindegy, nem akartam veszekedni, főleg, hogy egy hatalmas balhézáson vagyunk túl.

Nemrég piszkosul megfáztam, a torkom is fájt, és mondtam neki, hogy nem akarok neki szájrapuszit meg csókot adni, nehogy elkapja. Erre azt válaszolta, hogy ááá, ő úgyse kapja el, de ha mégis, akkor sem érdekli. Már elmúlóban van a megfázásom azóta. Ma jött, láttam, hogy vörös az orra, és megkérdeztem tőle, hogy csak nem megfázott ő is? Erre azt mondja, igen, persze, hát tőlem kapta el. Nekem ez elég rosszul esett, mert előzőleg még azt mondta, hogy őt nem érdekli, most meg mégis a szememre hányta. Nem hisztiztem meg nem kiabáltam, csak egyszerűn szomorú hangon közöltem vele, hogy ez nekem most piszok rosszul esett - erre ő felháborodott, hogy hát én mit képzelek, én mindent felfújok, hát ő csak mondta. Az nem számít neki, hogy nekem ez rosszul esett, de én azért vegyem figyelembe, hogy ő egy klisén olyan szinten vérig sértődik, hogy remeg az idegtől és csak azért nem üvöltött, mert tudja, hogy akkor mehet is haza, mert nem én vagyok az, akivel üvöltözhet.

Érdekes, hogy ő mindig mindent "csak mond"... Volt például egy eset, miszerint áttértünk anyukámmal a fatüzelésre mert olcsóbban kijön, mint a gáz. A nővérééknél volt egy csomó fahulladék, és barátom megkérdezte, hogy kell-e nekünk tüzelni, mert ha nem, akkor elégetik az udvaron. Persze, hogy kellett. Anyukám megkérdezte, mennyibe kerül, de a válasz az volt, hogy ugyan, semmibe, még mi teszünk szívességet, hogy segítünk eltüntetni a hulladékot. Segítettem neki kiskocsin eltolni, felpakolni, lepakolni... Azután már nem is emlékszem min, de összevesztünk, és ő azzal jött, hogy bezzeg én nem tudom, hogy ő mit meg nem tesz értem, meg bezzeg ő a fával is mennyit gürcölt... Mi ez, ha nem szemrehányás? Persze ez is piszok rosszul esett, de még én voltam a rossz, hogy meg mertem bántódni, hogy mert hát ő "csak mondta"... Én soha semmit nem "mondhatok csak", én mindig mindent szemétségből mondok szerinte.

Hogyan értessem meg vele, hogy ezt igenis szemrehányásnak hívják? És hogy vegyem rá, hogy ugyan gondoljon már bele az én érzéseimbe is?