Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben? Lelkiismeret vs saját boldogság?

Figyelt kérdés

Már tettem fel pár kérdést itt ezzel kapcs. Egy férfival szexkapcsolatba keveredtem, tudva, hogy van barátnője.Úgy volt, hogy csak ennyi, és abbahagyjuk. Csak közben belém habarodott és én is érzek iránta egysmást. A barátnőjével már nem jó a kapcsolata, szakított is vele, de aztán újra próbálkoznak, mert a nő még mindig nagyon szereti és a pasi bűntudatból nem akarja otthagyni, meg fél, hogy lehet velünk is ez lenne, minden kapcsolat eljut egyszer ide, és akkor inkább ezt tegye helyre. De azóta megint találkoztunk, nem bírjuk ki, hogy ne csókoljuk meg egymást. Én szeretnék vele lenni, mert beleszerettem. De beleképzelem magam a másik nő helyébe, és bűntudatom van, hogy mit teszek. Félre kéne állnom. A pasi azt mondja, hogy szíve mélyén tudja, hamvába holt ötlet és nem lehet megmenteni már a kapcsolatot, és azt szeretné, ha pár hónap múlva, ha már tényleg vége, majd újra megkeres és akkor egy új dolog kezdődik....

Mit kéne tennem? Kéne neki mondnaom kerek perec, hogy szeretlek basszus dobd ki a nődet? Nem merem teljesenfeltárni az érzéseimet, mert pofára nem akarok esni. Bár abból, hogy folyton válszolok neki, elmegyek a találkákra, hagyom, hogy megcsókoljon, már tudhatja,h én mit érzek. Most megint megbeszéltük, hogy akkor vége, nem ír, nem keres, próbál elfelejteni. Eddig mindig ez volt ésmégis mindig megkeresett. Vagy kéne nekem lépni, hogy lássa jobban, hogy akarom? Csak ő maga is mondta, hogy az vonzz bennem, hogy "nincs rá szükségem", nem könyörgök úgy kb, mint a nője. Ezért nem akarok kitárulkozni. annyira bonyolult. Mit csináljak?


2010. febr. 17. 10:52
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

A másik lányt vűlasztotta. Lehet cifrázni, hogy csak szánalomból, vagy úgyis vége lesz, stb. De nem veled van. Mi az, hogy ha a másikkal lezárult, pár hónappal később, akkor majd megkeres???

Add ki az útját. Csak akkor keressen, ha már nincs a képben a másik lány. És ha akkor is érdekel még, akkor mehet a dolog, de ugye ez nem biztos. De ne ígérd neki, hogy megvárod. Pár hónap alatt akár találkozhatsz is valaki mással, akinek nem fontosabb egy másik lány.

Ha tudja, hogy a tehetetlensége miatt akár el is veszíthet, és mégis inkább a másik lánnyal próbálkozik, akkor az jelent valamit.

Megjegyzem a másik lányt megcsalta, nem tudom, mit akar még próbálkozni vele...

2010. febr. 17. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Beveszed még ezt a maszlagot? "A pasi azt mondja, hogy szíve mélyén tudja, hamvába holt ötlet és nem lehet megmenteni már a kapcsolatot, és azt szeretné, ha pár hónap múlva, ha már tényleg vége, majd újra megkeres és akkor egy új dolog kezdődik.... "

Már bocsi, de szerintem nem is szakítottak akkor amikor ő mondta neked. Ha tényleg megtett volna és igazából veled akarna lenni akkor nem érdekelné, hogy a "barátnője" könyörög az újra kezdését. Szóval ne csinálj magadból bolondot. Nem akar ő igazán téged.

2010. febr. 17. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

igen, mikor elváltunk, én is ezt mondtam neki, hogy ilyet ugye nemvárhat el tőlem, hogy várjak rá hónapokon keresztül, jöhet más stb. nem ígértem semmi ilyet.

azt mondtam még, hogy majd ír nekem, ha "lyanok a körülmények és úgy gondolja" magyarul,ha végleg kidobta a nőt, csak ezt így nem akartam neki mondani...remélem jól tettem.

2010. febr. 17. 11:10
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

1. Ha tönkremegy a kapcsolatuk, azért nem te leszel a hibás, csakis ők. Jól működő kapcsolatba nem lehet bezavarni.

2. Csak saját magadért vagy felelős, másokért nem. (Legalábbis amíg nem vagy házas.)

3. Lemondani a saját boldogságotokról egy másik nő miatt, nos, ez állati nagy baromságnak tűnik.


VISZONT:

- Bűntudatból nem otthagyni valakit... szerintem ez sántít. Vagy akarja, vagy nem. Ennyi. Kérdezd meg, ő válasszon, de ne pár hónap múlva, hanem most. Ha bármi okból a másikat választja, nem szeret téged, vagy nem eléggé szeret.

- Gusztustalan dolog téged hitegetni, hogy majd 1-2 hónap múlva. Ő nem hoz áldozatot, de te hozz és várj rá? Ha szeretne, ez fel se merülne benne.

- Az a vonzó, hogy te nem könyörögsz? Az, hogy megmondod, hogy neked mi lenne jó, az nem könyörgés. Szerintem csak így próbál manipulálni, hogy ne kérd tőle, hogy hagyja ott a nőjét. Vagyis neki pont megfelel így.


Szóval én rákérdeznék, és ejteném. Nem bonyolult. Hagyod, hogy kihasználjon, és ő ezt meg is teszi.

Ne dőlj be az ócska dumának. Aki ilyen nagy szavakat használ, hogy "új dolog kezdődik", meg "a szíve mélyén tudja", az már eleve nem mond igazat. Az igazság nem bonyolult. Az igazság egyszerű, csak ki kell mondani.


Pár hónap, és "tényleg" megkeres?

- Ha ez így tudja, nem kell még pár hónapot pörögni és kínozniuk egymást. A csajnak is jobb lenne, ha őszinte lenne vele, és nem verné át.

- És ha mégis rendbejön a kapcsolatuk, akkor hogy ígérhette meg, hogy tényleg megkeres? Miért hazudott?


Amúgy mindentől függetelenül én elgondolkoznék, akarok-e egy ilyen pasit: nem őszinte, vagy veled vagy a nőjével. Én nem szeretnék a nője helyébe kerülni. Veled is meg fogja tenni.

2010. febr. 17. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%
A helyedben végleg szakítanék vele, hogyan lehetsz vele boldog, ha nem tiszta a háttere. Á ne fecséreld rá az idődet.
2010. febr. 17. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Ez gyakori ürügy, hogy miért maradsz meg szeretőnek.
2010. febr. 17. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Ha mindig keres, akkor ezek szerint kötődik hozzád. Most az a kérdés, hogy Neked ez így miért jó? Szerintem ez Neked és a barátnőjének is elég megalázó helyzet.

Mióta van együtt a nővel? És hány évesek vagytok?

2010. febr. 17. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:

köszi a válaszokat.

sok igazság van abban, amit írtok, de azért az élet nem ennyire fekete vagy fehér, nem ilyen egyszerű az igazság,ahogy valamelyikőtök írta. Egy elég érzékeny lelkű valaki, akinek nagyon durva gyerekkora volt. Lelki nyomorék igazából, ki kell mondanom. És mindig mindennek ad egy utolsó esélyt. és olyan dolgokat mondd néha, annyira durvák, hogy kizárt, hogy az kamu legye.


nem tudom, szerintetek fog még írni egyáltalán? minden alkalommal így váltunk el, hogy na akkor vége, soha többet nem találkozunk. most pláne így váltunk el, más kérdés, hogy csókkal is...nem tudom ír e egyáltalán még valaha...és én akkor mit írjak, vagy írjak e.

2010. febr. 18. 11:35
 9/11 anonim ***** válasza:
Én nem reagálnék a helyedben ha írna. Csak akkor ha végleg lezárta a másik nőt. De úgysem fogja. Így eljátszhattok évekig, és majd rájössz hogy hülyeség volt húzni az időt. Amúgy ő is megmonda hogy az izgatja hogy nincs rá szükséged. Amint megérzi vagy kimutatod hogy van, már nem is izgatod őt, és téged is megcsal. Nem túl jó kilátás. Szerintem jobb ha lezárod és mással kezdesz tiszta lappal még ha nehéz is.
2010. febr. 18. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Annyit azért elvárhatnál egy kapcsolattól, hogy határozottan téged akarjon.
2010. febr. 18. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!