Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vélemény, tanács? Nagyon nehéz helyzetbe kerültem.
Van egy párom, régóta együtt vagyunk. Minden jó, nagyon hasonló az értékrendünk, azonos dolgok érdekeznek minket. De, ő nem akar elköteleződni, elvált, gyereke van, nem akar többet ilyenbe belevágni. Emiatt voltak vitáink. Nekem nincs gyerekem és szerintem természetes, hogy szeretnék. Ez nyilván nem tett jót a kapcsolatunknak.
Megismertem valakit, akit szeretnék megismerni. Elmondtam a páromnak, nem titkolóztam. Most az új férfival találkozgatok. De a volt párom kitalálta, hogy akkor mégis szeretne gyereket. Nem tudom, hogy érdemes-e újrakezdeni. Az új férfival még nem alakult ki semmi komoly érzelem, bár vele is jó, de azért még annyira nagyon nem ismertem ki, nem tudom, hogy hogyan alakulna közöttünk.
Van a biztonság és van az új, de bizonytalan. Fogalmam sincs, hogy mit tegyek.
Nagyon fura érzés, még sosem voltam ilyen helyzetben, és sose hittem el, amikor mások ilyenekről beszéltek, hogy hogy nem tudnak dönteni. Aztán most én is így vagyok. Nagyon bánt ez az egész, őrlődöm, úgy érzem, hogy kikészülök.
Kezdj az újjal egy kapcsolatot,mivel a régi csak nem akar elveszteni de mást viszont nem akar!
Hasonlóképpen mi is így vagyunk bár én nem marasztalom.
Férfiként megpróbálom neked meghatározni a konkrét helyzetet:
A régebbi férfi egyetlen dolog miatt bólintott rá, hogy közös gyereket vállal veled, mégpedig azért, hogy megtartson. Azt sose felejtsd el, hogy ha az ember az ilyenre nem magától, hanem külső nyomásra bólint rá, annak nem lesz jó vége, mert meg fogja rontani a kapcsolatot. Amit először válaszként kaptál erre (azaz hogy ő nem szeretne), az a valós álláspontja, de a megtartásod érdekében "meghozza ezt az áldozatot". Az én véleményem az, hogy sokkal nagyobb hiba lenne a "régivel" közös gyermeket vállalni, mint feladni a "biztosat" egy "bizonytalanért". Csak gondolj bele...ha a párod belemegy, de menet közben megbánja és inkább lelép (erre pedig van esély, nem is kicsi), akkor mit lépsz majd?
Köszönöm az eddigi válaszokat.
Abban biztos vagyok, hogy a régebbi sose hagyna el. Most azt mondja, hogy nem csak azért szeretne gyereket, mert elhagynám. Hanem szeretné egyébként is, csak félt, hogy mi lesz ha ő már túl idős apukának. Ugye írtam, hogy neki már van, nem huszonévesek vagyunk. Biztos más így gyereket vállalni, mint még fiatalon, tapasztalatlanul.
De ugye az újnál sincs garancia, hogy ő majd szeretne, sőt még arra sem, hogy egyáltalán komoly kapcsolat lehet belőle. Egyszerűen csak van egy olyan fura érzésem, hogy nem szabadna ezt a lehetőséget hagyni elveszni. De lehet, hogy ez csak egy fellángolás. Nagyon rossz, hogy még önmagammal sem vagyok most tisztában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!