Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nálam maradt az iPhoneja. Belenézzek?
Szeptember óta osztálytársam ez a fiú, mindketten 17 évesek vagyunk (Ő hamarosan 18). Eleinte utáltam, mert Ő az egyetlen a környezetemben, aki megérti, ha oroszul beszélgetek a környezetem valamelyik tagjáról a telefonomba (2 hét után elmondta, hogy nagyon szórakoztatónak találja, hogy úgy beszélem ki a "legjobb barátnőmet", hogy közben ott ül mellettem, vagy hogy hallotta azt is, amit Róla mondtam).
De vonzódom Hozzá és ez talán már kicsit több, viszont erről még nem beszélgettünk...
De véletlenül nálam maradt az iPhoneja és tudom a kódját is. Csak megnézném, hogy rajtam kívül még kikkel snapchatel a legtöbbet, milyen lányokkal beszélget, stb.
Ez csak olyan, hogy felmérem az ellenfeleket.
Szerintem ne nézz bele.
Ha nálam maradna valaki telefonja és ráadásul be lenne kapcsolva, akkor sem néznék bele.
Hát jó, de amúgy is meg akarta mutatni...
Vagyis úgy volt, hogy kérdeztem, hány lányt hülyít még mellettem és akkor mondta, hogy nézzem át az összes beszélgetését nyugodtan, meg töröljek lányokat, vonjam vissza a követésüket, ha nem szimpatikusak.
De akkor nem akartam, meg nem is érdekelt. De most itt van mellettem az iPhone és néhány perc alatt megnyugodhatnék...
Bármit is írunk itt, úgyis azt csinálsz, amit akarsz - belenézel.
Csak vártad volna a megerősítést, hogy igen, mi ezt tennénk. De nem, ez tiszteletlenség és vannak olyan dolgok, amikről jobb nem tudni.
Ilyenkor mindig forditva kell látni a dolgokat.
Ott felejted nála a telefonodat,ő pedig csak úgy megnézi kikkel beszélgetsz,néha néha beleolvas pár személyes üzenetbe.Az is lehet,hogy ép kifogod a legjobb barátjával való beszélgetését,amiben elolvasod ahogy a baratja a halott apja halálának feldolgozásáról beszél.Persze ez csak példa,de gondolom eltudod képzelni hogy.milyen.személyes dolgokba tenyerelgetsz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!