Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek hátrányból indul az a párkeresésnél, aki nagyon kevés pénzből él?
Környezetemben több olyan fiú él, akik nagyon jó módúak. Pl. saját autójuk is van már, sőt az egyiknek egy drága motorja is, ami szerintem pluszban imponál bármelyik nőnek. Régóta van barátnője mindegyiknek.
Utánaszámoltam, akárhogy is dolgoznék és spórolnák, ezt a színvonalat nem tudnám megadni, emiatt vannak gátlásaim az ismerkedésben.





Pénz ami kell a csajozáshoz:
-egy stílusos ruhatár fenntartása; én kb. évi 80-100 ezer forintot költök ruhákra (cipő, nadrág, alsó, póló, kabát, ing, pulcsi, MINDEN), ami szerintem nem sok
-pénz randizásra; randikra pubbokba/bárokba/kocsmákba/kávézókba viszem a lányokat; egy alkalom kb. 1500-2000 forint, és háromból átlagban két randit szoktam én fizetni
EZ MINDEN, ami kötelező.
1. Lányokkal nem kell pénzbe kerülő éjszakai szórakozóhelyeken ismerkedni. Nappal az utcán, szupermarketben, buszon, ruhaboltban, plázában, könyvesboltban, buszmegállóban, bárhol meg lehet szólítani neked tetsző lányokat, akiknek aztán elkéred a számát és randizol velük.
2. Később sem kell feltétlenül sokat költeni a lányokra.
Konklúzió: Ha van mit enned, van fedél a fejed felett, igényesen öltözködsz (akár kevés pénzből is) és van havi néhányszor 2 ezer forintod randikra, akkor nem vagy szegény a csajozáshoz.





Én sem vagyok szuper gazdag, szuper jóképű, vagy szuper okos, mégis láttam már nálam hülyébb, rondább vagy csóróbb férfiakat vonzó nőkkel.
Ha nem tudsz nőt szerezni és megvannak a fenti minimumok, akkor a személyiségeddel van valami gond, például kezdeményezőképtelen vagy, visszahúzódó, önbizalomhiányos, nincs jó dumád, stílusod, viselkedésed. Ezeken kell első sorban javítani, nem az anyagi helyzeteden.





Az indul hátrányból, akiről lerí, hogy frusztrálja a helyzete. Randiztam olyan sráccal is, aki már az első randin az anyagiak miatt mentegetőzött, olyannal is, aki kiborult, amikor nem sikerült tökéletesen a randi: kiderült ugyanis, hogy a fél fizetését arra az egy randira költötte, hogy jó drága helyekre vigyen el. Egyik esetben se lett második randi.
A párommal úgy kezdtünk randizni, hogy nem volt állása, csak egy felmondás alatt álló albérlete. Randi címén meghívott egy sörre a Margitszigeten (200 Ft), a következő randin, amikor felmentem hozzá, vetetett velem egy üveg bort a kisboltban. Akkor vittem magammal egy nagy tábla csokit is, amiből nem sokat ettünk, de a következő randira a csoki eltűnt. Később kiderült, hogy nem volt pénze kajára, ezért megette a csokit.
De ezt az egészet sikerült úgy előadnia, hogy fel se merült, hogy ezen esetleg problémáznom kellene. Úgy tudta odaadni azt a doboz sört, ahogy más a Gundelbe se tud meghívni egy hatfogásos vacsorára. Egyébként előttem se volt gondja a lányokkal.
Azóta szerencsére összekapta magát, de azért elég durva volt, amikor összeköltöztünk és rádöbbentem, hogy tényleg nincs több, csak három alsónadrágja és hasonlók :D
Köszönöm a válaszokat! Úgy értelmezem, hogy akkor azért, ha megtetszik valaki, odamehetek én is úgy hozzá, mint bárki más. Sokszor azt érzem, hogy ehhez nincs jogom.
Belegondoltam ma este, hogy Leonardo di Caprio kőgazdag, még szigetet is vásárolt, mégsem állapodott még meg (lehet, nem is fog), nincsenek gyerekei sem.
Igen, az igaz, ahogy egyik előttem szóló találgatta, mi lehet velem a gond. Önbizalomhiány az tényleg van rendesen, nemcsak az anyagiak miatt, hanem a kinézetem miatt is.
Tény, hogy nagyon sok elavult, elhasználódott ruhám van. Most, decemberben azért sikerült pár pólót vennem, ami igaz, télen nem játszik, de minőségi drága holmik, amiket most nagyon nagy kedvezménnyel lehetett megvásárolni, csak úgy mint fehérneműt is.Lassacskán, tavasz felé talán sikerül lecserélni a holmijaimat.
Ami legjobban visszaránt az ismerkedéstől az anyagiaktól jobban, az a testmagasságom. 171 cm-t dobott a gép. Annyi helyes, magas srác van, hogyan versenyezhetnék velük.
Pedig tudom, az első lépés, megtanulni önmagunkat elfogadni, szeretni, csak utána jöhet a többi.
Próbálom magam testileg karbantartani. Bár nincs pénzem kondibérletre, a kerékpáros sportra sokat invesztáltam, és saját testsúllyal itthon próbálkozom. A lelki karbantartás, na az, ami nehezebben megy.





Kerdezo: A testmagassag ne legyen visszatartó ero ;) Ha sétálsz az utcan, láthatsz parokat ahol a ferfi veled egymagas vagy kisebb, szoval ez nem kizáró ok.
A sajat testsulyos edzést csak ajánlani tudom, nalam 3 hónap alatt sikerult nagyobb változást elerni, Emellett nalam is csak a kerékpár johet egyelore szoba (mondjuk attol nehezen lesz szeles vallad :D )
Ami igen fontos: A fellépés, duma es humorérzék, ezert a helyedben első körben a lelki rendbetetelre koncentralnek...





Az 1. vagyok. Az egyik legjobb barátom is csak 165 cm magas (én 190 feletti vagyok).
Régen ráadásul mindig kopasz volt, ilyen hungarista rocker stílusban öltözködött és vézna is volt. És persze visszahúzódó is. Mióta eljöttünk a gimiből (ahova együtt jártunk), nem kevés év telt el és nagyon megváltozott. A főiskolára járva lett barátnője (mert sok lánynál próbálkozott és az egyiknél sikerült), véznából izmosra gyúrta ki magát, stílusosan kezdett öltözködni, megtalálta a neki megfelelő frizurát és szakállat és nagyon megjött az önbizalma is.
1,5 év barátnőzés után egy sítáborban változott nála hirtelen valami, amikor egy hét alatt 3 lánnyal volt a táborban, aztán visszajövet is a barátnője (azóta menyasszonya) mellett mindig van más lányokkal. A lényeg, hogy ez a 165 cm-es barátom később kezdte a csajozást, alacsonyabb is mint én, mégis sokkal több nővel volt az életben, mint én!
Hidd el hogy a jóképű magas fiúkkal nem állsz te semmilyen versenyben. A legtöbb magas fiú ugyanolyan tutyi-mutyi, mint amilyen én voltam régen és képtelenek akár csak arra is, hogy odamenjenek egy nekik tetsző lányhoz az utcán. Férfiként nem másokkal, hanem önmagaddal kell versenyezned, a saját félelmeidet legyőznöd és olyan sikereid lehetnek, amikről nem is álmodtál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!