Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogos hogy a barátnőm haragszik rám?
Úgy volt, hogy szilveszterkor megnézzük éjfélkor a tűzijátékot. Én nagyon lebetegedtem már délutánra, nagyon folyt az orrom, fájt a fejem, rázott a hideg. Mondtam, hogy ne haragudj de én így nem szeretnék elmenni a tűzijátékra. (40 perc gyalog, 40 perc vissza, buszok nem jártak már akkor)
Persze együtt aludtunk de azóta nagyon haragszik rám, azt mondta nagyot csalódott bennem, mert ő nagyon várta a tűzijátékot.
Jogos-e illetve mivel engesztelhetném ki?
20F
Egyáltalán nem jogos.
Igazából a kiengesztelést sem értem. Nem képes megérteni, hogy az egészséged fontosabb, mint egy nyamvadt tűzijáték?
Akkor szarjam le? Majd megnyugszik? Mert szeretem de csak bekéne látnia, hogy az egészségem fontosabb.
Abban igaza van, hogy 1 nap van az évben amikor lehet ünnepelni az új évet de nem én akartam szánt szándékkal lebetegedni pont akkorra.
Az a baja, hogy még így is, hogy tudta jól beteg vagy, elvárása volt feléd. Ha ezen felül tudott volna kerekedni még jól is érezhettétek volna magatok, de nem, ő inkább bedurcizott, amit persze csakis magának köszönhet s az már régen rossz, hogy ezt rajtad veri le! Ha megértőbb lenne nem is lenne semmi gondja, de generált magának.
Még kislány lehet, vagy kinövi és megtanulja élvezni az életet, megélni minden pillanatát vagy nem, de akkor sokat fog még csalódni! Ez már csakis rajta áll.
És kiengesztelni egy generált gond miatt nem tudod, azt kéne megértenie, hogy nem így kéne hozzáállnia a dolgokhoz!
36N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!