Csak szerintem egy érzéketlen ember?

Még tavasszal ismertem meg. Imádtam. Első pillanatban beleszerettem. Pontosan az a fajta érzés kapott el, amit a nagykönyvben is megírtak...Első pillanatban még úgy tűnt, hogy viszonzott a dolog. Mosolygott rám, csak engem nézett, velem töltött minden egyes pillanatot. (Egyébként egy ilyen márciusi kiruccanás volt a haverokkal. Ő új volt abban a társaságban.) Hát mondanom sem kell, minden szavát elhittem. Igaz semmi komoly nem történt, de abban reménykedtem, hogy ha hazajövünk onnan, folytatódik a dolog. Hát, csak azután jött a hidegzuhany. Közölte velem, hogy semmiféle kapcsolatba nem akar velem bonyolódni, mivel ő Pécsett tanul, én pedig Pesten. Aztán vége lett. Marhára fájt, de beletörődtem. Rá két hónappal ismét felbukkant. Pont addigra, mire már lett valakim. Mindent eldobtam miatta (tudom, én voltam a hülye...), mert előadta magát. Aztán megint magamra hagyott. Vége, semmi nem volt. Ebbe beletörődtem, és nem is reménykedem már. De valaki mondja meg, miért várja azt, hogy ezek után vágjak neki jópofát, és menjek el ismét arra a kis baráti kiruccanásra? Előre leszögeztem, hogy ez nem fog megtörténni...És most mindenki engem tart a szemétnek. Az én hibám lenne? Őszintén.