Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Újra szóbahozzam, hogy mi nyomaszt, vagy hagyjam? Részletesen lent.
Sziasztok. Előre is Bocsi, ha hosszú lesz. Tegnap már írtam ki kérdést a problémámmal kapcsolatban, de azóta lenyugodtam, és néhány dolog változott. A lényeg, hogy harmadjára voltam a barátomnál, és felfedeztem a falon egy bekeretezett képet a volt barátnőjéről. Egy darabig nem is bírtam elviselni, hogy hozzám érjen, haza akartam menni, de este a tömegközlekedés hiánya miatt itt maradtam. Hajnalig csendben voltunk egymás mellett, 5 óra felé azonban közöltem, hogy Elmegyek. Nem tartott vissza igazán. Mivel néha nehezemre esik élőszóban elmondani, mi nyomaszt, telefonon leírtam neki, és megvártam, hogy elolvassa. A reakciója váratlanul ért, s szerintem az alap problémához nincs köze. Azt mondta, ő sem véleményezi, kikkel feküdtem le.(ezt arra mondta, hogy a monológomban így fogalmaztam:felfordult a gyomrom a kép miatt) Ezek után nekem szegezte a kérdést, hogy szeretem-e egyáltalán, de érdemi kommunikáció (jaj, ne haragudj, azonnal eltüntetem a képet), illetve előrelépés (a kép eltávolítása) nem történt. Azóta ia vígan mosolyog rám a falról a volt barátnő. Most mit tegyek? Nyilván nem tudom felülmúlni azt a csajt, mert azért csak együtt voltak 2 évig, de már nem merem újra szóbahozni, mert Félek hogy amiatt hagy el, mert engem zavar a kép a volt nőjéről. Én is eltüntettem mindent, ami az exemmel kapcsolatos lehetett. Arról az exemről is, akivel 26 hónapig jártam. Lehet, hogy a barátom a szíve mélyén még nem lépett tovább? Nem hiszem, hogy elfelejtette leszedni. Főleg miután szóltam, hogy zavar. Frusztráló a szobájában tartózkodni. Pont az ággyal szemben van a kép. Mit tennétek a helyemben?
20L 19F
Nekem is kinn van néhány exemmel egy két kép. Nekem már csak szép emlékek és ha rájuk nézek eszembe jut a szitu amikor készült, de már rég nem az, h jaaj de szerettem és milyen jó volt..
Ami kedves emlék, miért ne lehetne megőrizni?
Lehet, hogy nagyon szerette, és tényleg nem tette rajta még túl magát, lehet hogy szakításuknál azt beszélték meg hogy maradjanak barátok és csak egy emlék marad(én is tettem el exemről képet, mert számomra nagyon fontos ember és egy szép emlék), sokminden lehet a háttérben.
a legjobb tényleg az lenne, ha leülnétek beszélni róla.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!