Túlzottan féltékeny, vagy csak én érzem így?

A párommal egy helyen dolgozunk, egymás közvetlen közelében, kollégák vagyunk. Vannak más férfi kollégáim is, a közvetlen főnököm is férfi, ő is közöttünk van, közöttünk dolgozik.

A párom viszont iszonyú féltékeny. Már nem merek csak teljesen nőietlen ruhában dolgozni, inkább befülledek egy hosszú pulóverbe, csak nehogy az legyen, hogy túl kihívó vagyok, hogy túl sokat látnak belőlem.

Néhány nappal ezelőtt a sokadik nagyobb hisztije volt. Én bementem egy hűtőkamrába, mintákat válogatni, a főnökömnek eszébe jutott, hogy én ismerek egy szerelőt, akit a szülei szeretnének alkalmazni, és utánam jött, az ebédjével a kezében, hogy kikérje róla a véleményem. A hűtőkamrák ajtaja tárva nyitva, tehát bárki beláthatott, én belül voltam, a főnök az ajtóban állt, és úgy beszélgettünk. Az ég világon semmi nem történt közöttünk, a közelében sem voltam, de nemsokkal utána jött a párom, hogy hogy képzelem ezt, hogy a főnökkel a hűtőkamrában.... a nap további részében nem szólt hozzám, elkerült. Majd pár óra múlva megjegyezte, hogy ő szemet huny afelett, amit én csinálok.

Dehát nincs is mi felett szemet hunynia, mert én mégcsak férfiként sem tudok nézni a főnökömre, egyszerűen nem érdekel. Este iszonyatosan összevesztünk, illetve ő alázott, én meg sírtam. Annyira tehetetlen düh volt bennem, hogy nem tudom megértetni vele, hogy nincs semmi, nem is volt, és nem is lesz, hogy én őt szeretem, nekem csak ő kell. Azt mondta, hogy ő félreáll, és akkor csináljak a főnökkel, amit akarok, meg hogy minden munkatársunk k*rvának gondol emiatt, hogy a főnök jött utánam, mint egy kiskutya, mert a főnök biztos azt gondolja, hogy jó lehetek erre arra, ha már egy kollégámmal összejöttem... és egyszerűen nem tudtam neki megmagyarázni, hogy nincs semmi, hogy szerintem a főnököm sem gondol semmi ilyesmire velem kapcsolatban, hiszen felesége van, aki szintén ott dolgozik, csak másik részlegen, és van 2 gyerekük. Ráadásul olyan, mint egy nagy gyerek. Mindig azt mondogatta nekem a párom este, hogy ezt a legegyszerűbb mondani, hogy nem történt semmi. Dehát ha tényleg semmi nem történt az ég világon :(

Nem merek már szemkontaktust sem teremteni semmi hímnemű emberrel a környezetemben, mert az lesz, hogy belőle ne csináljak hülyét, mert k*rvának néz mindenki...

Pedig én nem ilyen vagyok. Én vidám vagyok, szeretek beszélgetni, szeretek nevetni, szeretem az embereket, de már szinte csak bunkózva merek beszélni bárkivel is :(

Én reagálom túl, vagy tényleg túlzás, amit csinál?