Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Azt mondta, hogy megcsaltam és azóta ezen rágódok?
Figyelt kérdés
Van egy fiú. 18 éves korom óta barátság extrákkal kapcsolatunk van. Most 21 vagyok és ő is. Nemrégiben volt egy barátom, de az a kapcsolat nem tartott sokáig. Elmondtam neki. Kicsivel később beszélgettünk és ő azt mondta, megcsaltam. Mondtam neki, hogy nem csalhattam meg, mert nem járunk. Lett volna rá többször is lehetőség az évek során, de nem. Amikor újra megszólalt, szomorú volt és azt mondta, igazam van. Nekem az első szerelmem, nagyon sokáig én akartam, hogy járjunk. Mostanában nem hozom már fel a témát, úgyis tudom, mi a válasz. Viszont közelebb kerültünk egymáshoz, a barátai helyett most már én vagyok az, akinek mindent elmondd, akihez elsőként jön, ha valami nyomja a szívét vagy csak nem szeretne egyedül lenni. Múltkor hozzám bújt, megölelt és azt mondta: "Köszönöm, hogy vagy nekem." És nekem nagy lelkiismeret-furdalásom van, holott sohasem mondta ki, hogy járunk, nem szoktunk csókolózni sem. Még mindig külön szótár kell hozzá, most sem érzem igazán, hogy kiismerném. Én vagyok a hibás? Legyen bűntudatom?2014. okt. 23. 12:11
1/3 anonim 



válasza:





Ne legyen bűntodatod! A helyzet igen nagy lelki nyomást gyakorol rád... Mindenképpen le kéne tisztáznotok, hogy mi van köztetek. Ahhoz, hogy ne legyél ilyen harapófogóban, el kell döntsd a mérleg nyelvét valamerre: Mondd meg neki, hogy döntsön, vagy együtt folytatjátok, egy párként, vagy csak barátság, semmi extrával... A jövőben nem ismételődhet meg ez, mert rámehetsz érzelmileg
2/3 anonim 



válasza:





Ne legyen bűntudatod! Inkább beszéljétek meg, mi is van köztetek, és hogyan tovább!
Gyanítom, a srác többet képzel ebbe az egészbe, mint ami...
3/3 A kérdező kommentje:
De akkor miért nem lép semmit? Tudja jól, hogy erre várok..
2014. okt. 23. 13:51
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!