Mit csináljak, ha úgy érzem, megtaláltam a Nagy Őt, külsőleg, belsőleg tökéletes nőt, bár jóval fiatalabb, mint én, de rosszul áll a szénánk. :S?

Szóval, külsőleg abszolút nincs kivetnivaló benne, szerintem az összes fiú hanyatt dobná magát tőle (bár fura, hogy nem sok udvarlója van), belsőleg pedig aranyos, kedves, és bár remélem nem hangzik túl nyálasan, annyira szerethető, hogy sírhatnékom támad, fickóként. Minden este róla álmodok, a napi gondolataim 80%át Ő teszi ki, nagyon szeretem. Régebben nagyon megvolt a közös hang, órákat beszélgettünk át, tökéletes volt. Nem jöttünk össze sosem, bár történt egy-két dolog. A probléma, hogy most már nagyon nem találjuk meg a közös hangot. Bár sikerülne, csak nagyon nem akarja. Én meg már legbelül attól tartok, megint mi rosszat mondok, amit a fejemhez fog vágni, vagy mivel fog megint bántani. Mert mostanában, ha megkeresem, olyan haraggal válaszolgat nekem, hogy nem nagyon bírom elviselni... Dühöt váltok ki belőle, már alapból, a "stílusommal", pedig régen többek között ezért kedvelt meg ennyire. Utóbbi időben ráadásul elég durván rámásztam/nyomultam, mert nagyon hiányzott, és nem bírtam nélküle, és ezért már taszítom is... Nem tudom, hogy igazán mit tehetnék, de Őt szeretem a legjobban, bárkinél jobban. Őszintén szólva, mióta rosszban vagyunk, egy nagy rakás fosnak érzem magam. Bocs, ha hosszú lett... Csak elég kilátástalan ez, de nem hiszem, hogy nagyon tudnék nélküle élni...