Okozhat ennyi bajt a munka vs egyetem?

Szeretjük egymást, de évek óta távkapcsolatban élünk. Egyetem miatt alakult ez így kezdetben.

Én viszont ha csúszással is, de befejetem már az egyetemet- a maradék "pluszidőben", amikor már csak 1-2 tárgyam volt, jártam 4 órában dolgozni és 2 tanfolyamot is elvégeztem. Ennek hála, itthon kaptam egy pályakezdőként viszonylag jó munkát, hazajöttem a szülői házba.

A párom maradt a egyetemén, tőlem 400 km-re. Neki is már csak 1-1-1 tárgya van az elkövetkező félévekben. Nem dolgozik, és azt látom, nem is igazán töri magát. Elvan a kis világában, játszik a gépen (ez alapból nem zavar, én is szoktam) mondja, hogy szeretne, de gyakorlatban nem sokat tesz azért, hogy pl a szüleinek besegítsen a tandíjába ( a késés miatt már nem államis).

Viszont folyamatosan utal rá, hogy menjek én (logikusan már nem diák vagyok,ergo kész vagyon az út és, a munka miatt egy szombat-vasárnap estét tudnánk együtt lenni) Neki nincs pénze (fizetném, ha akarná), nincs ideje, ilyen-olyan baja van. Egyetemre kell tanulnia (nem kell annyit neki.. 1 db tárgy egy félévben nem megterhelő..tapasztaltam). Nem lerázós-ne találkozzunk szöveggel képzeljétek, hanem azért mondja, mert ez lenne neki a kényelmes.

Ezen kívül, szintén utalgat mondogatja, hogy, ha ő befejezi a sulit, fogjam magam és költözzek oda hozzá - hagyjak magam mögött családot, munkát, stb.. holott perpill őt (is?) a szülei tartják el. A költözésemről korábban többször volt szó, ám akkor még nem volt stabil munkahelyem.

Többször próbáltam felvetni, költözzön ő hozzám-hozzánk, ha végez, de szerinte, neki sokkal nagyobb lehetőségei lennének abban a városban, amiben él most, ha befejezte a sulit.

Hiába szeretnék vele lenni, vele élni, ezt nem merem-akarom bevállalni. Az elején biztos, hogy nem lesz munkája, ha odamegyek, pár hónapig nekem sem. 25 évesen nem hinném, hogy olyan jó buli lenne, ha a szülei tartanának el mindkettőnket (a gondolattól is szégyellem magam).

Hiába szeretem, amióta én dolgozom a kapcsolatunkat majdhogynem halálraítéltnek látom. Pedig tényleg őt akarom (akartam?) a gyerekeim apjának, de mostanában nekem ő már nem "férfi", hanem "fiú" kategória.

Idősebbnek, érettebbnek érzem magam nála ( történt néhány más dolog is az elmúlt évben, ami miatt ez kialakult, nem csak a munkába állás) és ez nagyon zavar.

Igazából, fogalmam sincs, mit érzek.

Várom a gondolataitokat- véleményeiteket!

Köszi! :)

N.24 & F.25.