A barátom, vagy a családi gond válthatta ki belőlem a "depressziót"?

Igyekszem nem túl hosszan leírni. 19 éves lány vagyok.

Édesanyám alkoholista, depressziós, lop tőlem, hazudozik...ennek következtében hatalmasat csalódtam benne holott eddig ő volt a támaszom. Amikor kiderültek dolgok, majdnem bele rokkantam, és ekkor jött a barátom, aki volt nekem a menedék. A barátom előtt rengeteg barátom volt, szerettek az emberek, amióta viszont együtt vagyok vele, csak neki élek, és bezárkóztam. A régi énem sehol sincs. Olyan, mintha az anya szerepet ruháztam volna a barátomra. Azóta mindenkivel bunkó vagyok, mindenben a rosszat látom, és eljutottam a pánikbetegséghez is. Úgy érzem, ez a kapcsolat többet árt, mint használ, mégse tudok kilépni. Tele vagyok gondokkal, senkivel nem ebszélhetem meg őket. Jártam két pszichiáterhez illetve két pszichológushoz.

Nem látom a kiutat. Ma is rengeteg minden történt, aminek következtében már úgy érzem, nem akarok élni. párkapcsolatomban megfelelési kényszerem van, félek, hogy elveszítem. Nem tudom, hogy a kapcsolat-e a fő gond, vagy anno édesanyám.

Sokszor úgy érzem, hogy a kapcsolatom, de a másik percbe meg azt, hogy szeretem a barátomat.(A pánik "rohamok" jelentős része a barátom tettei következtében keletkezett).

Nem látom a kiutat, 2 és fél éve szenvedek ebben, és én csak egy boldog életet szeretnék. MIndenkit elveszítek, aki fontos nekem, rossz ember lettem.

Volt valaki így? Azért a párkapcsolat témakörbe írtam ki a kérdést, mert úgy érzem, hogy egy párkapcsolat jelentős súllyal bír egy ilyen területen.