Mit gondoltok, túlreagálom?

Barátommal úgy beszéltük meg a találkozót, hogy az egyetemi óráim után átmegyek hozzá (neki aznap nincs egy órája sem). Nekem azonban közbejött valami, el kellene intéznem valamit, de egy órával korábban végzek, minthogy egyáltalán kinyit az iroda, ahova mennem kell. Megkérdeztem, nem lenne-e kedve bejönni a városba, beülnénk valahova kávézni/ebédelni, vagy sétálnánk a közeli parkban stb., aztán eljönne velem elintézni a dolgomat, és utána mehetnénk át hozzá (különben ugye én egy órát malmozom egyedül, és sokkal később tudunk találkozni is). Ő azt mondta, nincs kedve bejönni.

Ez nekem elég rosszul esett, ugyanis kicsit úgy érzem, mintha nem lenne kedve találkozni velem, vagyis csak úgy lenne, ha neki a kisujját sem kell hozzá mozdítani, mert én úgyis házhoz megyek. Teljesen ki van akadva, amiért engem ez a hozzáállása bánt. Tudni kell, hogy nem nagyon járunk sehova, nyáron is legtöbbször nála voltunk, mióta elkezdődött a tanév, egyáltalán nem csináltunk semmit, csak nála együtt voltunk. Elég ritkák a programjaink, és én többször mondtam már neki, hogy jó lenne kicsit kimozdulni, csinálni valamit, de neki sosincs kedve. Általában hozzám átjönni sincs kedve.

Mit gondoltok egy ilyen helyzetről? Titeket is bántana? Hogy lehetne megbeszélni ezt? Tudom, hogy szeret engem, három éve vagyunk együtt, hat éve ismerem, egyébként 20 évesek vagyunk. Nem volt mindig ilyen, a kapcsolatunk első két évében gyakran mozdultunk ki.

Előre is köszönök minden választ!