Anyuci pici fiai, akár 30 évesen is?

Első körben fiúknak szól a kérdés, akiket alig lehet/lehetett kirobbantani a szülői háztól, ha már minden adott volt a különköltözésre: Hogy tudtátok önállósítani magatokat, miután kikerültetek anyuci szoknyácskája alól? Milyen motiváció kellett ehhez? Nem feltétlenül barátnő által gondoltátok át a dolgot? Ha még is elköltöztetek, még mindig nagyon fontos volt a szülők szava?

Lányok (akik gondoskodóak és "asszonyosodnak"): Hogy tudtátok kipaterolni a szülői házhoz ragaszkodó pasit? Vagy esetleg hogyan akarjátok? Hisztek benne, hogy valaha megváltoznak és miattatok elköltöznek otthonról, amikor anyucika mindent a popójuk alá tesz és el van kényeztetve a pasas?

Nem tartjátok cikinek, ha a körülmények adottak az elköltözéshez, de még mindig foggal-körömmel ragaszkodnak az otthoniakhoz még 25-30 éves kor körül is? Egyre több ilyen pasast látok, akiknek házias barátnőjük van, süt, főz, de dolgozni is kell, külön élnek vagy a pasi családjánál. Egyik ismerősömnél is ez a szitu állt elő, mivel sok ilyen nyámnyila pasast ismerek, így megkérdeztem, miért? A válasz: "Mert az anyukája már úgy is megszokta, hogy munka előtt és után kiszolgálja, az asszonynak meg elvárásai vannak és kényelmesebb így!" Az elvárások alatt azt értette, hogy kiszedje magának a már elkészített kaját vagy kenjen magának kenyeret vagy reggel főzzön magának kávét, ha mondjuk a barátnője épp nem ér rá, mert ő is este 8-9 körül ér haza és kinyúlt, már nincs túl sok kedve a már kidőlt pasasát még kiszolgálni is!

Én 32 éves vagyok, nálunk munkamegosztás van, segít a takarításban a férjem, de nem vagyok elveszett nőként az elektronikában sem, így segítünk egymásnak, ha akár szerelni is kell vagy mosogatni! A férjem munka után nem dől ki rögtön, hanem együtt tesszük a dolgunkat! De egyre több panaszt hallok fiataloktól és sajnos a saját szememmel is látom milyen pasik élnek mostanság! A lányokról: nem k*rvákról, nem lusta és nem egy nyifi-nyafi kislányról írtam, hanem házias, főzni, sütni tudó, szerető lányokról, akik miatt érdemes lenne lépni, de a pasik anyucisak!

Régebben ha nem is volt asszonyjelölt, akkor is különköltöztek a háztól, a férjem is anno már nem élt velük, élte saját kis életét, amíg én be nem léptem az övébe. Nem csak ő, édesapám is, az ő apukája is, körülöttünk páran, ismerősök, barátok, haverok... Most jönne a kérdés: Minek különköltözni, hiszen ha együtt élünk a szülőkkel, úgy olcsóbb! Nekem ez fura, hiszen ez az önállósodásnak egyik alapköve lenne, én is különköltöztem, önálló életre vágytam, nem akartam szülői segítséget, miután saját lábra tudtam állni, segítek a mai napig nekik, nem gondolkoztam azon, hogy "jajj istenem, több pénzem marad a legújabb WOW kiegészítőre, ha anyucival élek"... bennem volt az, hogy eltudom látni magam, nem hagyatkozok senkire! Szerintem az a felfogás, amit a mai fiatal ürgék űznek, eléggé elszomorító! Ez a szülők hibája is nagyban!

Miért kell anyuci pici fiacskájaként élni?