Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért van ez? Rossz emberismer...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért van ez? Rossz emberismerő lennék?

Figyelt kérdés

Sziasztok. 22 éves fiú vagyok, férfi, ahogy tetszik. Eddig négy párkapcsolatom volt, abból három fél/egy évig tartott. Azt a hármat komolyan gondoltam, komolyan indult, de a végére mindig rá kellett jönnöm, hogy az adott lány nem az, akit megismertem. Mindegyik lányról kiderült, hogy mások, mint akiknek mutatták magukat. Utóbb, mikor szakítottunk(azért mert ő már nem szeretett annyira, és én még igen) a lány egy héttel a veszekedés után két napot nálam volt, csókolóztunk, szexeltünk, majd később kiderült, számára ez semmit sem jelentett. Az azelőtti barátnőm se szó se beszéd szakított velem 8 hónap után, különösebb indokot sem mondott, annyit sem engedett, hogy megbeszéljük a dolgokat. legelső komolyabb kapcsolatom meg úgy lett vége, hogy megcsalt.


A fura az, hogy ez a három lány mind az állítólagos "értelmiségi" körhöz tartozik. Én mindig próbáltam megadni nekik amit kell. Ami persze nem jelenti azt, hogy megfeleltem nekik, de elvártam volna cserébe egy tiszta szakítást, ahol nem bántjuk a másikat(azzal, hogy úgy viselkedünk mintha minden oké lenne, aztán kijelentjük,hogy ez semmit sem jelentett), ahol nem csaljuk meg a másikat, és ahol nem csak úgy eltününk, mint a kámfor.


A lányok folyton panaszkodnak, hogy egy csomó férfi csak d..ugni akar, meg hogy minket nem érdekelnek az érzések.. Aztán itt van, nagy az ismertségi köröm, rengeteg helyen megfordulok, van lehetőségem válogatni, nem a külső az elsődleges szempont nálam, szóval tényleg odafigyelek, hogy értelmes lányt találjak, erre még azokról is kiderül, hogy képesek másokat semmibe venni.


Lassan ott tartok, hogy azt érzem jó lenne kihasználni pár csajt, megd..ugni őket és otthagyni. Pedig nem olyan vagyok, sosem csináltam, de már belefáradtam abba, hogy az emberek hazudnak, nem őszinték és hogy fáj a f..aszuk a másikra, csak magukkal törődnek. Persze kivétel mindig van, de nagyon ritka.


Csak én vagyok ezzel így? Vagy ennyire rossz emberismerő lennék, hogy nem találtam el, ki az, akit szeretni és tisztelni kell? Mi van ma?


2014. júl. 24. 15:10
1 2
 1/11 Kerida ***** válasza:

Oh, ennek nagyon könnyen elébe tudsz menni! Már a párkapcsolat tisztázod vele mit keresel egy nőben, mit tolerálsz és mit nem.


Ha himmel hámmol akkor tudod, hogy rossz emberrel kezdtél. Nem kell sem sztereotípiákat követni, nyugodtan ismerkedj aki neked tetszik, mert sokszor érhet meglepetés...

2014. júl. 24. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Nem mindenki ilyen.Legyél olyan mint eddig.Lehet hogy az igazival fogsz igazságtalan lenni.
2014. júl. 24. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:

Mindig megbeszéltem velük, hogy számomra az őszinteség a legfontosabb, az, hogy elmondják amit gondolnak, ne titkolják, s ne várják azt, hogy "maaajd magától megoldódik".

Valahogy egyet is értettek velem, mindegyikükkel nyiltan megbeszéltünk mindent, nem volt tabu, meg hümmögés hammogás. Ezért is fura, ami történik.

2014. júl. 24. 15:18
 4/11 anonim ***** válasza:
Eléggé felborult a világ rendje de azért ne add fel és csak azért ne fordulj ki magadból,hogy tiszteletet parancsolj.Azt bántjuk aki nem érdemli meg és loholunk olyan után aki szarba se vesz.Kell a kihívás sajnos ... De mindenki megkapja amit érdemel. Ismerkedj ,úgy nagyobb eséllyel találsz normális nőt.:D Rendes fiúnak tűnsz,jó tudni,hogy vannak még rendes fiúk.
2014. júl. 24. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Ó, köszönöm a bókot, már ha vehetem annak.:)


Ismerkedek én bőven, írtam, elég sok helyen járok. Ezért is fura, hogy hogy a fenébe nem tudok olyan lányt kifogni, aki kölcsönösen tisztel.. ha nem is működik a dolog köztünk, megtisztel azzal, hogy értelmes emberek módjára zárjuk le a kapcsolatunkat.

2014. júl. 24. 15:31
 6/11 anonim ***** válasza:

Nem tudom hogy tudták veled ezt tenni.Kicsit szánalmas,hogy mire képesek jópáran.Ne csináld azt más lánnyal,mint a legtöbb fiú.Legalább te maradj meg rendes srácnak.


Hidd el,ha kitartó vagy te is megtalálod az igazit.Csak idő kérdése.Udvarias vagy,őszinte,meglehet veled beszélni mindent.Törődsz azzal aki fontos neked,nem csapsz be senkit.Becsületes vagy.Mi kell még?Nem tudom miért tették veled ezt.Én a helyükbe örülnék,holy ilyen barátom lehetett.


Igen a világba manapság már nincs igazság.Ne add fel a reményt.Írtad hogy úgy érzed jó lenne kihasználni a lányokat.Ne tedd!Legalább te maradj normális.

2014. júl. 24. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Gondolom ez nem nyugtat meg de a fiúk sem túl tisztelettudók manapság.Néha nagyon kiakadok mikor látom mennyire nincs lelke az embereknek...De simán csak értelmes csajt kell kifognod...nehéz de nem lehetetlen.Macera párt találni ez tény mert attól akarjuk a tiszteletet akinél harcolni kell érte...és általában tőle meg sem kapjuk de jobb esetben az ember megtanulja értékelni azokat akik törődnek vele.Aki nem,annak lesz gondja bőven az életben.:D
2014. júl. 24. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Ha nem lehet veled szórakozni, nem is fognak, én ezt sugárzom magamból, nem is vagyok népszerű:)
2014. júl. 24. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

Nézd, nem akarlak bántani, de ha veled sorozatosan ilyen történik, akkor azért el kellene gondolkodnod egy-két dolgon.

1. Idézlek: "Utóbb, mikor szakítottunk(azért mert ő már nem szeretett annyira, és én még igen) a lány egy héttel a veszekedés után két napot nálam volt, csókolóztunk, szexeltünk, majd később kiderült, számára ez semmit sem jelentett."

Tehát szakít veled egy lány aki már nem szerelmes beléd, majd a szakítás után szexeltek és felháborít hogy ez neki semmit sem jelentett? Mégis mit jelentett volna, ha szakított veled, mert nem szeret? Ne érts félre, én nem szoktam szakítás után szexelni, nem tudom, ő miért tette, de ezen miért vagy felháborodva?

2. Az emberismereted valóban nem nagyon jó. Egyfelől a jellemre azért egy egyéves kapcsolatban lehet következtetni.

Másfelől itt mindent rájuk hárítasz, lehet hogy szemét csajok voltak, de egy-egy kapcsolatban azért a problémák fele-fele alapon vannak jelen, akkor is ha nem így tűnik. Ez a te írásod tipikusan annak a fajta éretlen gondolkodásnak a jele ami annyira sok embert jellemez: bűnbak keresés, mások hibáztatása, a felelősség áthárítása, mert így könnyebb megbirkózni vele. Egy érett jellem leülne és elgondolkodna, hogy vajon ő mit rontott el. Őszintén.

3. Ha folytonosan azt tapasztaltad a kapcsolatoknál, hogy megváltoztak, nem azok voltak akinek mutatták magukat, elárulok valamit: senki sem az aminek az első randikon látszik. A férfiak sem. Ez nem csak az ő hibájuk, amikor a romantikus köd oszlik, meg szoktuk látni a másik ember negatív oldalát is. Nem biztos, hogy ők változtak meg, lehet, hogy csak te láttál tisztábban.

4. Azért mert te három esetben így jártál, nem tudom, miért gondolod hogy több milliárd nőből a becsületesen szakító nagyon ritka. De ez megint az általánosító gondolkodást mutatja.

5. Az ember általában okkal vonzza be az adott személyeket az életébe. Amilyen vagy, azt vonzod. Illetőleg amire hatással tudsz lenni. Tehát először a magad háza táján csinálj rendet. Önismeret sosem árt. Aztán meg igyekezz őszinte kapcsolatot fenntartani, és ha ez nem megy a lány részéről, akkor nem őszinte és ne lepődj meg, ha rosszul alakulnak a dolgok.


Ne érts félre, nem bántásból írtam ezt, több éves élettapasztalat mondatja velem.

2014. júl. 24. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

Szinte szóról szóra úgy jártam mint te, még egyidősek is vagyunk, csak én lány vagyok.


Ne add fel. Te egy nagyon normális fiúnak tűnsz. És sose legyél szemét. Bennem is ez érlelődik már, hogy akkor mostantól mindenkit hülyítek és átverek, de nem, nem az én stílusom. Ki kell tartani, normálisnak kell lenni, mert nem lehet tudni mikor fogsz ki egy tényleg értelmes lányt. Sok sikert, neked is! :)

2014. júl. 24. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!