Önzőség azért szakítani valakivel, mert nem engedi, hogy úgy nézzek ki, ahogy én akarok?

Nem próbálgatom, már elég régóta ilyen vagyok, csak hosszú évekig a családom miatt nem tehettem meg dolgokat, és ezért nem tudtam megvalósítani őket. És épp ez zavar most is, hogy sokáig a családom korlátozott, és miután azthittem, hogy kitörhetek, akkor elkezdte a barátom is..

Amúgy hozzá teszem, hogy rengetegen szeretnének velem mutatkozni az utcán, és sok támogatást, és megerősítést kapok ilyen emberektől, akiknek viszont így tetszem.

Egy kedves és segítőkész lány javaslatára bemásolom ide, amit neki írtam üzenetben, hogy kerek egész legyen a történet.

Az én párom sem az az igazán konzervatív ember, neki is van 6-8 fülbevalója, tetoválása is és ezért nem értem, hogy mi a baja velem. Pedig neki is rengeteg ember mondja, hogy mennyire szerencsés, hogy ilyen szép és extrém barátnője van. De persze ezeket nem a hozzá legközelebb élő ismerősei mondják, sajnos. Ezért hallgat a lehető legbegyöpösödött öregemberekre a falujában, ahol lakik, mert ők folyamatosan azt sulykolják belé, hogy "milyen szép lány, mégis eltorzítja magát". Amúgy sötét kék a hajam, inkább ilyen tinta kékre hajazó árnyalatú, de én nagyon nagyon szeretem. És nem szeretnék megválni tőle. Viszont a barátommal már több ilyen gondolkodásbeli összezörrenésünk volt már. Énekeltem egy zenekarban, amit ő utált, és 2 év éneklés után majdnemhogy már kényszerített, zsarolt, hogy otthagyjam. Akkor sajnos engedtem is neki, és otthagytam a zenekart. Viszont a kinézetemből nem akarok adni, főleg nem azért, mert én szeretem így magam, és tényleg vannak emberek nem is kevesen, akik odajönnek megdícsérni, hogy mennyire eszméletlenül tetszek nekik, jó a hajam, meg jól nézek ki úgy egészben. És ahelyett, hogy a párom büszke lenne arra, hogy én az ő barátnője vagyok, és nem másé, inkább hisztizik, hogy legyek olyan mint régen. De hogyan, ha már ő sem viselkedik velem úgy, mint régen...

Egyszer felvetettem neki, hogy lehet az is szül némi ellentétet a gondolkodásunkban, hogy ő falun nőtt fel, én pedig városban, és szeretek is városban élni. Ebből is csak a botrány lett, mert, hogy miért gondolom róla azt, hogy visszamaradott falusi. Nem gondolom, hogy visszamaradott, de az tény, hogy sokat ad az ottani maradi öregemberek véleményére akár az enyémmel szemben is.

Tegnap meg közölte, hogy inkább vegyek egy autót és arra költsek, meg tuningoljak, és ne magamra meg a hülye módosítgatásaimra költsek... És ez nagyon elszomorít, amikor vele párhuzamban is beszélgettem egy másik ismerősömmel, akit pár hete ismertem meg egy koncerten, aki szerint meg igy vagyok gyönyörű, és nagyon jó lenne ha összejönne a modell fotózás amit felajánlottak nekem múltkor, mert szerinte nagyon jól áll nekem ez az egész extrém hozzáállás az élethez...

Elszomorít, hogy akinek igazán kéne szeretnie és támogatnia, abból semmi nem látszik, és nem érződik..

Valahogy így vagyok én is, hogy valamennyire még ragaszkodok. Az anyukámtól az előző kapcsolataimnál már megkaptam, hogy azért, hogy ne legyek egyedül, nem kell elviselnem akármit. Igaza is van, abban is, hogy utálok egyedül lenni.

Erőt kell vennem magamon, és tisztázni a dolgokat, aztán vagy jobb lesz, vagy tényleg már egy ideje halott..